Cover
Gazdaság
Szijjártó Péter: Új befektetőket hoz Magyarországra a keleti nyitás
2018-06-1512:46
A keleti nyitás nem csupán a magyar termékek és szolgáltatások piacszerzését, hanem a tőkeerős ázsiai cégek belföldi befektetéseit is támogatja, így új fejlesztések jelenhetnek meg Magyarországon - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, az indiai SRF Group beruházását bejelentő sajtótájékoztatón.
A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a globális kereskedelem és gazdaság változásai is felértékelik a keleti nyitást, mert a digitális forradalmat meghatározó újítások jelentős része keletről indul. Ehhez hasonlóan ma már a tőke sem csupán nyugatról áramlik keletre, hiszen egyre gyakrabban szereznek tőkeerős ázsiai vállalatok nyugati cégeket és piaci részesedést - tette hozzá.

Szijjártó Péter kiemelte a meggyőző befektetési környezet jelentőségét a keletről érkező fejlesztések megnyerésében és hozzátette, hogy Magyarország az SRF beruházását is ennek köszönhetően tudta az erős nemzetközi versenyben elnyerni. Hozzátette, hogy a sikerhez többek között a rugalmas munkaerőpiac és az alacsony adóterhek, a duális szakképzés és a már Magyarországon működő indiai cégek, az Apollo Tyres vagy a Tata Group sikerei is hozzájárultak. 

Az SFR 18 milliárd forintból hozza létre 100 alkalmazottat foglalkoztató, első európai telephelyét a Samsung és a Thyssenkrupp üzemét is befogadó Jászfényszarun. A kormány 1,13 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással segíti az új üzem létrehozását, és további 4 indiai beruházásról tárgyal jelenleg is - közölte a miniszter. Hangsúlyozta, hogy a jászfényszarui üzem az élelmiszeripar számára állít elő csomagolóanyagokat, tehát - mint mondta - az egyik leginnovatívabb termelési ágazatot erősíti Magyarországon, valamint hozzájárul a több mint 95 ezer embert foglalkoztató és tavaly 5300 milliárd forint termelési értéket előállító belföldi vegyipar teljesítményéhez.  Erősíti egyúttal a gazdasági kapcsolatokat is, amelyeknek köszönhetően tavaly az India és Magyarország közötti kereskedelmi forgalom több mint 17 százalékos bővüléssel elérte a 666 millió dollárt - tette hozzá. 

Győriné Czeglédi Márta, Jászfényszaru független polgármestere üdvözölte, hogy a beruházó Magyarországot tekinti Európa kapujának és a jászsági település ipari övezetét erősíti. Hozzátette, hogy az önkormányzat minden eszközzel támogatja a vállalat helyi oktatási és képzési tevékenységét.

Asis Bharatram, az SRF Group ügyvezető igazgatója bejelentette, hogy a 15 hektáros telephelyen 2019-től állítanak elő csomagolóanyagokat a legkorszerűbb technológiával. A magyarországi gyártóegység felépítésétől azt várja, hogy az SRF a világ legnagyobb csomagolófólia-gyártójává válva, közelebb kerül az európai ügyfelekhez, akiket így gyorsabban és hatékonyabban szolgálhat ki. A helyszín kiválasztását elősegítette, hogy a magyar kormány gyorsan reagált a vállalat érdeklődésére, és átlátható viszonyokat teremtett a beruházás számára - tette hozzá.     Asis Bharatram ismertette, hogy a túlnyomórészt vegyiparban érdekelt cég majdnem 50 éve gyárt műszaki textíliákat, műanyagokat és csomagolóanyagokat, jelentős kutatási és fejlesztési tevékenységet végez, a profittermelésen túl pedig kiemelkedően fontosnak tartja a társadalmi felelősségvállalást. Az indiai központú SRF világszerte 15 gyárat működtet és 6300 munkavállalót foglalkoztat, csomagolási termékeit csaknem 100 országban értékesíti.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ