Szajlai Csaba szerint ebben a kijelentésben találhatók részigazságok, azonban fontos kiemelni, hogy Magyarország hozzájárulása az EU-s büdzséhez jelentősen növekszik, ami egész pontosan azt jelenti, hogy az ország éves szinten 300-400 milliárd forintot fizet be a közös kasszába. A szakember elmondta, ez részben a hazai ágazatok erősödésének köszönhető.
A Figyelő főszerkesztő-helyettese arról is beszélt, hogy már korábbi ciklusokban is felmerült, hogy Magyarország jelentős mértékben veszít az unió által biztosított pénzügyi forrásokból. A 2013-2020-ig tartó költségvetési ciklusban egészen 30 százalékkal kevesebb támogatás volt kilátásban hazánk számára, azonban a kormány jó tárgyalóképességének köszönhetően csupán 10 százalékkal csökkent az EU-s források mértéke.
Szajlai Csaba az államadósság kérdéséről is beszélt, elmondta, hogy az adósságráta folyamatosan csökken. Magyarország az úriemberség jegyében mindig visszafizette az adósságát, ugyanis ez az alfája és az omegája annak, hogy hazánk finanszírozható legyen.
A teljes beszélgetés:
ECHO TV – A nemzet hangja – Napi Aktuális