Cover
Kultúra
Kárpát-medencei közösségfejlesztő program indul
2018-05-3015:46
A Kárpát-medencei kulturális kapcsolatok bővítését, a helyi identitás erősítését tűzte ki célul a Hagyományok Háza, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége és a Nemzeti Művelődési Intézet által Otthonról haza elnevezéssel, európai uniós támogatással meghirdetett program. A következő időkben felívelő korszaka várható a népi kultúrának és mindannak, ami a közösségeket erősíti - hangsúlyozta a program szerdai budapesti sajtótájékoztatóján az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.
Rétvári Bence elmondta: az Otthonról haza projekt kulturális fejezete a Széchenyi 2020 program keretében, 660 millió forintból valósul meg, és 2020-ig csaknem 100 anyaországi és határon túli helyszínen mintegy 250 rendezvénnyel szólítja meg a helyi közösségeket. Mint hozzátette, a helyi tradíciók megismerése, az identitás erősítése hozzájárul a közösségek megerősödéséhez is. 

Rétvári Bence emlékeztetett arra, hogy a magyar népi kultúra támogatása a kormányzat kiemelt célja: a Fonó Budai Zeneház felújításának előkészítésére például 50 millió forint, a Csoóri Sándor programra pedig 5 milliárd forint jut idén. Kelemen László, a konzorciumot vezető Hagyományok Háza főigazgatója hangsúlyozta, hogy a projekt során a lokális közösségépítést igyekeznek összekapcsolni a nemzeti identitás erősítésével. A Hagyományok Háza többek között a folklórgyűjtést, határon túli közreműködők fesztiválokon való részvételét, valamint a Magyar Állami Népi Együttes turnéját támogatja az Otthonról haza program keretében. 
MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ