Cover
Tudomány
Elkészült Európa utolsó őserdeinek térképe
2018-05-2811:18
Német tudósok elkészítették Európa utolsó őserdeinek térképét. A berlini Humboldt Egyetem kutatóinak munkája 34 ország több mint 1,4 millió hektárját öleli fel - olvasható az egyetem közleményében. Olyan erdőségekről van szó, amelyekben nagyon kicsi az emberi beavatkozás mértéke és ahol az ökológiai folyamatok még a legtermészetesebb módon zajlanak.
Térképük megmutatja, hogy Európában az őserdők csak a kieső, civilizációtól távoli területeken találhatók meg, többnyire igen kis területen. Noha az azonosított őserdők 89 százaléka természetvédelmi területen fekszik, a tudósok szerint mégis veszély fenyegeti őket. "A romániai Kárpátok vagy a Balkán nagy természetvédelmi értékű erdeiben jelenleg is folyik fakitermelés" - mondta Miroslav Svoboda, a térkép egyik készítője. A háborítatlan erdők az utolsó helyek, ahol a kihalás fenyegette fajok sokasága még megél - magyarázta Tobias Kümmerle, a másik szerző. 

A két kutató sokféle adatbázist értékelt ki, több száz erdőkutatóval, szakemberrel és környezetvédelmi aktivistával dolgozott együtt. Az új térkép az első, amely az őserdők eloszlását egész Európában bemutatja, olyan helyeket is jelöl, ahol őserdőmaradványok fordulhatnak elő. Munkájukkal az utolsó őserdők megóvásához akarnak hozzájárulni.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ