Cropped landscape
Gazdaság
A logisztika adja a GDP 6,5 százalékát
2018-05-1715:05
GDP, KKM, magyar levente, Éric Fournier, franciaország, Goodman-Auchan
Az erősödő magyar gazdaság egyik meghatározó ágazata a logisztika, amely a GDP 6,5 százalékát adja, több ezermilliárd forintos értéket állítva elő - mondta a Külgazdasági- és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára a Goodman-Auchan épületegyüttes bokrétaünnepén, csütörtökön. 
Magyar Levente hangsúlyozta, hogy az üllői Goodman Airport Logistics Centre a legnagyobb magyarországi logisztikai központ, és a beruházás gazdasági jelentősége mellett a francia-magyar kapcsolatokat is erősíti. 
    
Éric Fournier, Franciaország budapesti nagykövete hangsúlyozta, hogy a Magyarországon befektető cégek hozzájárulnak az ország gazdasági növekedéséhez. 
    
Fabrice Maurizot, a GSE Közép- és Kelet-Európáért felelős ügyvezetője elmondta,  három hónappal ezelőtt tették le az épület alapkövét, mára pedig az építkezés már elérte a legmagasabb pontot. 
    
Az ipari ingatlanok fejlesztésére szakosodott Goodman korábbi közleménye szerint az Üllő Airport Logisztikai Központban épülő integrált logisztikai centrum 87 200 négyzetméteres, zöldmezős beruházásban elkészülő komplexum. A központ, amelyet a tervek szerint még az idén átadnak, egyaránt szerepet játszik majd az Auchan meglévő és tervezett új áruházainak élelmiszer- és nem élelmiszer-logisztikájában, valamint a cég országos online kereskedelmi tevékenységének támogatásában. 
    
Dominique Ducoux, az Auchan Magyarország Kft. vezérigazgatója a közleményben kifejtette, hogy az új logisztikai központ hosszú távon segíti a cég többcsatornás kereskedelmi modelljét is. Hozzátette azt is, hogy a több milliárd forintos beruházás a környékbeliek százainak ad majd munkát, egyben innovatív és hatékony hátteret biztosít az Auchan magyarországi tevékenysége számára. 
    
A Goodman portfóliója mintegy 88 000 négyzetméter raktár- és irodaterületet foglal magában két helyszínen, Gyálon és Üllőn. Az Üllő Airport Logisztikai Központ stratégiai helyszínen, az M4 autópálya és az M0 autóút közelében terül el, a páneurópai közlekedési folyosó összeköttetést biztosít Ukrajnával, Romániával és Szerbiával. Az Auchan számára fejlesztett új létesítmény befejezésével kétszeresére nő a Goodman magyarországi ingatlanállományának mérete, és jelezték, hogy a helyszínen igény esetén egy újabb 20 000 négyzetméteres csarnok építésére is lehetőség van. 
    
Az Auchan Magyarország Kft. 19 hipermarketet, 1 szupermarketet, 18 üzemanyagtöltő állomást, valamint online áruházat működtet, és mintegy 7000 munkavállalót alkalmaz Magyarországon. Az elmúlt 20 évben végrehajtott csaknem 200 milliárd forint értékű beruházást hajtott végre az áruházlánc Magyarországon. Az Auchan Magyarország Kft. az Auchan Retail leányvállalata. A cég a világ 11. legnagyobb élelmiszer-kiskereskedelmi cége, továbbá 17 országban foglalkoztatott 350 000 dolgozójával a 35. legnagyobb munkáltatója. Nettó árbevétele 2017-ben 51,7 milliárd euró volt. 
 
MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ