Cropped landscape
Gazdaság
Varga Mihály: Új elem járult hozzá a gazdasági növekedéshez
2018-05-1512:10
Erős, stabil volt a gazdaság bővülése 2018 első negyedévében, amihez új elemként jelentősen hozzájárult a szolgáltató szektor növekedése - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb GDP-adatait kommentálva.
A KSH közlése szerint a bruttó hazai termék (GDP) 4,4 százalékkal, szezonálisan és naptárhatással kiigazítva 4,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A nemzetgazdasági miniszter hozzátette, hogy a hatéves bérmegállapodás hatásaként egyre jobban nőnek a szolgáltatások iránti igények, a vállalatok és a magánszemélyek is egyre több szolgáltatást vesznek igénybe.

Kiemelte, hogy az első negyedév kedvezőtlen időjárása és a munkanaphatás ellenére a magyar gazdaság növekedési pályán maradt, és szinte minden ágazatra kiterjed. Évek óta kétszámjegyű növekedés van a turizmusban, de visszafogott emelkedést mutatott a mezőgazdaság és az ipar is - tette hozzá. Szólt arról is, hogy a gazdasági folyamatokat jelentős külső hatás nem érte, az első negyedévben 2 milliárd euró többlet halmozódott fel a külkereskedelmi mérlegben. Az emelkedésben jelentős szerepe volt a "belső motorok" közül a lakásépítéseknek is, amelyek 65 százalékkal múlták felül az egy évvel ezelőttit - jegyezte meg.

A miniszter hangsúlyozta, az eddig közzétett adatok alapján az Európai Unión belül a magyar növekedési adat "dobogós", és úgy fogalmazott: az EU első negyedévi gazdasági növekedése mintegy 2,4 százalék lehetett, így a magyar 4,7 százalékos adat erősítette a konvergenciát. Az ország hitelezés, eladósodás nélkül tud úgy nőni, hogy egyre szűkül a különbség a fejlettebb nyugat-európai országok és Magyarország között - mondta.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ