Cropped landscape
Gazdaság
Szajlai Csaba: 20 éve nem volt ilyen jó bőrben a magyar gazdaság
2018-05-1520:25
4,4 százalékkal, szezonálisan és naptárhatással kiigazítva 4,7 százalékkal nőtt az első negyedévben a bruttó hazai termék az előző év azonos időszakához képest - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal. A témában Szajlai Csaba, a Figyelő főszerkesztő-helyettese volt a Napi aktuális vendége.
Az újságíró az optimisták táborát erősíti, mivel az eddigi tapasztalatok alapján a második negyedév még jobban pörög. Van még svung a magyar gazdaságban - véli Szajlai Csaba. Ha a különböző gazdasági szegmenseket nézzük, akkor az is jól látszik, hogy egészségesen fejlődünk, szinte minden szektor fejlődik - tette hozzá.

A napi.hu mai cikkében úgy fogalmazott: "már látszik a magyar gazdasági csoda vége - jöhet az összeomlás", ez a szakértő szerint nincs így.
Üzenjük minden huhogónak, hogy tessék változtatni a csengőhangon! Károgó hang helyett válasszunk egy kellemes hangot, mivel a magyar gazdaság adatai kedvezőek.
Régiós összevetésben Magyarország dobogós helyen van, ritka ilyen az alkalom, 20 éve nem volt ilyen jó bőrben a magyar gazdaság - jelentette ki. Kiemelte: ez a növekedés nem az eladósodás útján megy végbe, hanem úgy, hogy közben az államháztartás pénzügyei is rendben vannak.

Teljes beszélgetés:
ECHO TV - A nemzet hangja - Napi aktuális
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ