Cropped landscape
Kultúra
Böjte Csaba: Nem igaz, hogy az alma nem esik messze a fájától
2018-05-0920:32
Közös jótékonysági koncertet rendez szeptember 13-án a Böjte Csaba által alapított, árva gyermekeket gondozó dévai Szent Ferenc Alapítvány és a fogyatékos embereket támogató Nem Adom Fel Alapítvány. Erről, valamint az alapítvány 25 évéről is beszélt a Napi aktuálisban Böjte Csaba, ferences rendi szerzetes.
A rendezvénnyel kapcsolatban Böjte Csaba elmondta, hogy szerették volna az árva gyerekek igényeihez szabni a fellépőket, programokat.
Mi együtt lakunk a gyerekekkel. Nem intézményeket hoztunk létre, hanem a saját otthonunkba fogadjuk be a gyerekeket. Arra kértük a művészeket, hogy ne előadást tartsanak, hanem ők is fogadják be a gyerekeket a produkcióba - tette hozzá.
A szerzetes a család fontosságára hívta fel a figyelmet, az apákhoz címzett leveléről a következőket mondta: a napokban jelent meg egy felmérés, hogy a 40 év alatti férfiak hetven százalékának nincsen gyereke. Nekem ugyan nincsen vér szerinti gyerekem, de hihetetlen élmény az asztalfőre ülni, gondoskodni a gyerekekről.

Az alapítvány 25 éves fennállásáról azt mondta, nagyon büszke hogy több mint 6000 gyereket tudtak befogadni, többüknek már gyermeke is van. Hozzátette: örömmel látja, hogy például azok a gyermekek akiknek a szülei alkoholisták voltak, szakítva az elődökkel mára példás szülőkké váltak.
Nem igaz, hogy az alma nem esik messze a fájától.
- jelentette ki ezzel kapcsolatban.

A teljes beszélgetés:
ECHO TV - A Nemzet hangja - Napi aktuális
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ