Cropped landscape
Kultúra
„Régen verset szavaltunk, most verset mondunk”
2018-05-0718:36
„Régen verset szavaltunk, most verset mondunk” – foglalta össze Madarász Iván az Összművész legutóbbi adásában a műsor egyik érdekes témáját, ami a kis teres előadásokat helyezte a középpontba. 
Ezzel a kijelentésével a Kossuth-díjas zeneszerző arra utalt, hogy a mai világban a művészet mennyivel „intimebb, közelibb módon” jelenik meg a közönség számára.
 
Erre példaként Ókovács Szilveszter Kovács Ákos zeneszerző-énekes Nemzeti Színházban hallott Arany-estjét említette, ahol is a Magyar Állami Operaház főigazgatója a nagy terekhez szokott előadások után élményként élte meg ezt a bensőségesebb közegben megnyilvánuló produkciót.
 
„Ákos nem színész, de nagyon jól megtanulta azt a 70 perc Arany Jánost. Egy hiba nélkül mondta el, és nagyon szuggesztíven. És ott is az volt a lényeg, hogy ehhez inkább személyiség kell.”
Kovács Ákos - Arany
A műsorban felvetődött a kérdés, miszerint az illusztráció segít-e a (gyermek)versek megértésében, avagy gátolja azt. Emellett Dékány Dávid első verseskötetéről, a Darwin Motelről, valamint a francia író, Romain Rolland örökérvényű gondolatairól is ejtenek néhány értékes szót a meghívottak. 
 
Az Összművész legutóbbi adásában Ókovács Szilveszter vendégei Keszei Bori, operaénekes, Madarász Iván, Kossuth-díjas zeneszerző, Kollár Árpád, költő és Anger Ferenc, rendező voltak.
 
A teljes adást alább tekinthetik meg: 
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ