Cropped landscape
Gazdaság
Megtörhet az olaj drágulása
2018-05-0716:23
A vártnak megfelelően alakult az elmúlt évben a Brent és a WTI olajfajta ára is: nagyjából egyetlen dollárral maradnak csak el a hároméves csúcsuktól. Mindez jót tett a nagy olajvállalatoknak és Szaúd-Arábia gazdaságának, ebből a szempontból kívánatos az újabb drágulás is, azonban továbbra sem biztos az árszint. A BP pénzügyi igazgatója úgy látja, hogy könnyen megfordulhat a trend az év második felében.
Hároméves csúcsának közelébe ért az olaj ára, azonban a Brent 74,8 dolláros, a WTI 69,8 dolláros hordónkénti tarifája nem feltétlenül fenntartható szint, legalábbis a brit BP olajipari társaság pénzügyi igazgatója szerint. Brian Gilvary a CNBC amerikai hírtelevíziónak a cég vártnál jobb eredményeket felmutató negyedéves jelentése kapcsán beszélt arról, hogy a BP-hez hasonló nagy olajvállalatoknak jól jött, hogy az elmúlt években határozottan felfelé indult a nyersanyagok árfolyama.
 
A trendet segítette Brian Gilvary szerint a globális olajkereslet fellendülése és az, hogy a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) a vártnál elkötelezettebbnek bizonyult a kitermeléscsökkentés mellett. Azonban az év második felében megtorpanhat az áremelkedés, amennyiben emelkedik a finomítói készletek szintje az Egyesült Államokban, és az OPEC-termelés sem marad a jelenlegi, alacsony szinten Gilvary szerint.

Az OPEC ugyanis még annál is kevesebb olajat hozott fel az elmúlt hónapban, mint amennyire korlátozta azt annak érdekében, hogy megszűnjön a túlkínálat, és emelkedni kezdjenek a nyomott árak. Áprilisban a mögöttünk álló tizenkét hónap legalacsonyabb szintjére esett a tagországok összesített olajfelhozatala, ennek pedig az egyik oka a venezuelai gazdasági válság, a másik pedig, hogy visszaesett az afrikai olajexport is – írta a Portfolio.hu. Áprilisban átlagosan 32,12 millió hordó olajat hozott felszínre az OPEC naponta, ami 70 ezerrel kevesebb a márciusi értéknél. A szervezet az idei kitermelési célját napi 32,73 millió hordós szinten határozta meg, ehhez képest napi 610 ezer hordós elmaradást regisztrált.
 
Ismert, az OPEC 2017 januárja óta tartja érvényben a napi 1,2 millió hordós termeléscsökkentési intézkedését, amelyhez a nem tag olajországok is csatlakoztak, napi 600 ezer hordós termelés-visszafogással. Míg elemzők korábban azzal is számoltak, hogy amint az olaj ára eléri a hordónkénti 60 dolláros árszintet, az OPEC felhagy az önmegtartóztatással, ez mégsem következett be. A szervezet kitart, a kínálatszűkítő, áremelő folyamatot pedig segíti a már említett venezuelai válság, amelynek nagyban részese a dél-amerikai ország olajipara is.

Az OPEC-vezető Szaúd-Arábia pénzügyi helyzete stabilizálódott a magasabb olajárnak köszönhetően – írja a Reuters –, igaz, ehhez az is hozzájárult, hogy a királyság növelte a nem olajból származó bevételeit és megvágta az állami kiadásait. Az arab olaj­országnak továbbra is komoly érdeke fűződik a magas olajárakhoz, ezért feltételezhetően nem javasolja majd az OPEC-nek a kitermeléscsökkentési intézkedés feloldását. Szaúd-Arábia a Brent olajfajtában érdekelt, aminek a hordónkénti ára 175 százalékkal, 47 dollárral emelkedett a 2017. januári mélypont óta.
 
A magyarországi finomított olajtermékek árára szintén a Brent olajfajta van hatással, csakúgy, mint az európai finomítói készletek. Számottevő hatása van még a forint dollárhoz viszonyított árfolyama alakulásának: amikor a magyar fizetőeszköz gyengül, az drágulást hoz. Az elmúlt egy évet vizsgálva kiderül, hogy sem a benzin, sem a dízel nagykereskedelmi ára nem ugrott meg: kisebb-nagyobb kilengésekkel bár, de a literenkénti 330 és a 390 forintos ársávban mozgott a két termék. Jellemzően a benzinért kérnek kevesebbet, a dízel drágább portéka. Legutóbb pénteken emelte a Mol az üzemanyagok nagykereskedelmi árát.
 
A benzin literje három, a gázolajé négy forinttal drágult, így az előbbi literjéért átlagosan 378 forintot, az utóbbiért pedig 387 forintot kellett fizetni a hazai töltőállomásokon a hétvége óta.

Magyar Idők
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ