Cover
Gazdaság
Plusz-mínusz: A kormány szándékai szerint jelentős bérnövekedés lesz idén
2018-05-0206:05
Történelmi mélypont közelében a munkanélküliség, a kormány szándékai szerint átlagosan 12-13 százalékos bérnövekedés lesz idén a versenyszférában. A munkaadók és munkavállók vitája a Plusz-Mínuszban. Vendégek: Dávid Ferenc, a Vállalkozók Országos Szövetségének főtitkára és Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke.
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke azt mondta: mintegy 2000 vállalkozással készítettek mélyinterjút és az így felmerült igényeket figyelembe fogják venni. Javaslatot tesznek többek között az újraelosztás mértékének az átalakítására és a jelenleginél gyorsabb kereseti felzárkózásra van szükség. Szerinte elképzelhető, hogy felül kell vizsgálni ezt a 2016-ban kötött hatéves bérmegállapodást, hogy kicsit nagyobb dinamikája legyen. 
 
Dávid Ferenc ezzel kapcsolatosan úgy fogalmazott: 

Mindenki érdekelt abban a munkaerőpiaci helyzet miatt, hogy a bérek emelkedjenek. Tehát felülvizsgálni egy megállapodást azt csak úgy érdemes, ha a paramétereit is tudnám. Parragh elnök úr arról beszélt, hogy a bérek növekedésének dinamikája még intenzívebb legyen, ez nagyon jól hangzik, főleg munkavállalói szempontból. Az adótörvények változásáról, mennyivel fognak csökkenni a járulékok és hogy egyáltalán hogyan fognak emelkedni a bérek, erről semmit nem mondtak. 
A teljes adás:
ECHO TV - A nemzet hangja - Plusz-mínusz
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ