Cover
Sport
Michelisz és Nagy Dániel is dobogóra állhatott
2018-04-2919:48
Két magyar második hellyel zárult a túraautó-világkupa hétvégéje a Hungaroringen. A vasárnapi első futamon Nagy Dániel, a másodikon Michelisz Norbert állhatott fel a dobogóra.
Nagy Dániel második helyével megalapozta a hangulatot a vasárnapi első futamon. A M1RA pióltája remek versenyzéssel lett ezüstérmes. A hétvége zárófutamán, szombat után ismét az első rajtkockából indulhatott Michelisz Norbert, akinek a harmadik futamon sem sikerült jól a rajtja. A vasárnapi első versenyen hatodikként végző magyar autós végig csapattársát, az olasz Gabriele Tarquinit követte, akit nem tudott megelőzni, és Nagyhoz hasonlóan másodikként végzett.
 
„Nehéz futam volt, tudtam, hogy a rajt kritikus pillanata lesz a versenynek, úgyhogy ennek kapcsán próbáltam összpontosítani és tökéletesen csinálni mindent. De a rajtom megint egy közepes rajt volt” 
- mondta Michelisz Norbert az Echo Tv-nek.
 
A vasárnapi első verseny alkalmával megszerezte idei első pontjait a Zengő Motorsport.  A szabadkártyával induló M1RA Motorsport pedig minden versenyen pontokat szerzett, és megfelelően felkészült az egy hét múlva kezdődő TCR Európa-kupára.
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ