Cover
Gazdaság
Százmilliárdos extra adóbevételt hozhat az online számlázás
2018-04-1306:13
Akár százmilliárdos nagyságrendű extra adóbevételt is hozhat a közkasszának a kormányzat legújabb, a feketegazdaság elleni elektronikus rendszere, az online számlázás. Szakértői vélemény szerint a júliusban induló szisztéma óriási ugrást jelenthet a gazdaság tisztításában, még úgy is, hogy ez ügyben az elmúlt években már magunk mögött hagytuk régiós versenytársainkat. A feketézéssel felhagyóktól érkező jelentős befizetés szolgálhat fedezetül a következő idők adócsökkentéseihez - írja a Magyar Idők.
Július elsején megkezdi működését a kormányzat legújabb, feketegazdaság elleni rendszere, az online számlázás. A szisztéma lényege, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) minden olyan számla részleteit megismeri ezentúl, mégpedig nagyjából azonnal, amelyet a gazdasági szereplők számlázóprogrammal állítanak ki, és amelyeknél a forgalmi adó összege eléri vagy meghaladja a százezer forintot.

A zökkenőmentes átállásért az adóhivatal korábban tesztelésre szolgáló felületet nyitott meg. Mint a nemzetgazdasági tárcától megtudtuk, március végéig több mint ezer vállalkozás regisztrált a próbarendszerbe, több százan pedig már sikeresen el is küldtek adatokat az új felületen.
Az elektronikus megoldások jelentik a jövőt az adóigazgatásban, az online számlázástól pedig több területen is érdemi előrelépést lehet remélni - értékelte lapunknak a bevezetés előtt álló szisztémát az RSM Hungary adótanácsadó cég üzletágvezetője. Hegedüs Sándor elsőként arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarországnak versenyelőnye származhat az adózás modernizálásából.

2014-ben rendszerbe álltak az online pénztárgépek, 2015 óta elektronikus módon ellenőrzi a NAV a közúti áruforgalmat, most pedig a cégek számlázását kötik össze az adóhivatallal. Térségünkben bizonyos elemeket ezekből némi módosítással átvettek, de ennyire átfogó fejlesztéseket nem tapasztalunk. A gazdaság tisztítása terén komoly előnyre tettünk szert a régió országaival szemben - fogalmazott a szakember.

Szavai alátámasztására felidézte azt az elemzést, amely megbecsüli, hogy egyes országokban mekkora lehet a hiányzó áfa összege, vagyis a várt forgalmi adó mekkora része nem fut be a közkasszába a csalások és más okok miatt. Pár éve Magyarország esetében még jócskán húsz százalék feletti érték szerepelt a kimutatásban, a legutóbbi, 2015-re szóló becslés viszont már kevesebb mint 14 százalékról szólt.
Az üzletágvezető kitért az információk sorsára is. A NAV már most is rengeteg adathoz hozzájut, de az online számlázással még több ismeret áramlik majd a hatósághoz.
Ezeket kiindulópontnak tekintve és az adatszolgáltatást a későbbiekben kiterjesztve akár megvalósítható lesz az a célkitűzés is, hogy a hatóság minél több adóbevallásnál átvegye a papírmunka kisebb-nagyobb részét - mondta a szakember. Szerinte így folytatódhat a személyi jövedelemadózás kapcsán megismert gyakorlat, vagyis hogy az adóhivatal a nála lévő adatok alapján összeállítja a különféle bevallásokat, az adózók pedig, ha kell, kijavíthatják, kiegészíthetik a számokat.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ