A vereség kódolva volt, már csak azért is, mert azt nem lehet megcsinálni, hogy egy év alatt ekkora változást próbálnak végig vinni egy párt ideológiáján.
De azt sem lehet megcsinálni, hogy ellene fordulnak annak, amin az egész alapult.
Úgy gondolom, ha egy politikusnak esélye sincs arra, hogy megverje a Fideszt, valamiféle erőt kell mutatnia. Tehát volt abban egyfajta színészkedés is, hogy a kormányalakításról beszéltek a jobbikosok a választás estéjén - tette hozzá Nagy Ervin.
Vasárnap Vona Gábor azt mondta lemond mint pártelnök, viszont meg kell tervezni a frakció további sorsát, céljait. Ebből azt lehetett kiolvasni, ő még maradni akar a politikában. Vona Gábor párttársai, Toroczkai László és Novák Előd is úgy gondolta, hogy ez egy színjáték és valójában nem is akar lemondani.
Két dolog van, ami végül is odavezett, hogy hétfőn már úgy fogalmazott vissza is vonul a politikától. Az egyik a belső feszültség, a másik, amiről valószínűleg Vona Gábor már tegnap is tudott, hogy Simicska Lajos és pénze kivonul.
Igazából én három forgatókönyvet látok, az első az az, hogy az a fajta néppártosodás, ami már tartalmi változás is volt, összefüggött azzal, hogy valamilyen módon Simicska Lajos kezébe csaptak másrészről a belvárosi értelmiséghez is dörgölőztek, ez tovább megy majd.
A második, erre látom a legkevesebb esélyt, ennek a vezetője Vona Gábor volt. De azért Mirkóczki Ádám, Sneider Tamás és Z.Kárpát Dániel ezen a vonalon maradnának. Toroczkai viszont más politikát szeretne képviselni és ehhez már talált külső támogatást is, vagyis Novák Előd támogatná őt.
A harmadik pedig az, hogy vannak a párton kívüli nemzeti radikális politikusok, Morvai Krisztina és köre, akik ebbe még beleszólhatnak.
Én arra tippelek, hogy nagy harc lesz, egymással veszekedő jobbikos alapszervezetek. Nagyon le fog csökkeni a népszerűsége. Valószínűleg vagy a Morvai féle vagy a Toroczkai féle vonal jön ki győztesen.
Elképzelhető a pártszakadás is -tette hozzá.
A teljes beszélgetés:
ECHO TV - A nemzet hangja - Napi aktuális