Cropped landscape
Gazdaság
Szijjártó Péter: Magyarország Európa legversenyképesebb beruházási övezete
2018-04-0518:45
szijjártó, péter, viastein, gyár, kormány, európa
Magyarország Európa legversenyképesebb beruházási övezete - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Biharkeresztesen, a Viastein Kft. ünnepségén, amelyen felavatták a cég térkőgyárát és elhelyezték az új üzemcsarnok alapkövét.
A Viastein Kft. 8,9 milliárd forintból építi meg az új gyárrészleget, amelyben 180 új munkahelyet hoz létre. A magyar kormány 2,18 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt a beruházáshoz. Szijjártó Péter hangoztatta: a befektetések szempontjából fontos, hogy Magyarország Európa legbiztonságosabb országa, emellett az Európai Unióban itt a legalacsonyabb - egyszámjegyű - a társasági adó.

Hozzátette: az elmúlt nyolc évben 750 ezer új munkahely jött létre, aki tehát akar, annak van lehetősége dolgozni. Elmondta, a magyar gazdaság az elmúlt években új dimenzióba került, az ország közel áll a teljes foglalkoztatottsághoz. 2010-ben 12 százalékos volt a munkanélküliség, ami országosan 3,8 százalékra, a bihari térségben is 5 százalék alá csökkent. A gazdaság növekedési üteme 4 százalék, amit a következő években is szeretnének megtartani. Az új munkahelyek, a kiszámítható jövedelem segíti itthon tartani azokat, akik munkát keresve hagynák el az országot – tette hozzá.

A nagy multinacionális cégek mellé kezdenek felnőni a magyar tulajdonú vállalatok is, amelyek képesek a nemzetközi piacokon is megállni a helyüket – tette hozzá. Vitányi István (Fidesz-KDNP) a térség országgyűlési képviselője ünnepi beszédében emlékeztetett: a 2014-2020 közötti európai uniós költségvetési ciklusban a támogatások 60 százalékát gazdaságfejlesztésre használják. A bihari térségben másfél milliárd forintot fordítanak az ipari parkok fejlesztésére, többek között a biharkeresztesire, amely 400 millió forintot kap.

Balázs Attila, a Viastein Kft. ügyvezetője elmondta, a tavaly nyáron próbaüzemben megkezdett térkőgyártás egyedülálló Európában, mert a legmodernebb technológiával végzik. A fejlesztés második ütemében épülő térkőnemesítő üzem után a harmadikban előre gyártott épületelemeket gyártó részleget helyeznek üzembe 2020-ra. A teljes beruházás 13,5 milliárd forintba kerül, és 240 munkahelyet teremt. 

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ