Cover
Gazdaság
A migráció megjelenése megbénítaná a turizmus fejlődését
2018-04-0306:18
A migráció megjelenése Magyarországon elsőként a rekordmagasságokba tartó turizmus fejlődését bénítaná meg - mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója a Magyar Időknek a lap keddi számában megjelent interjúban. 
Guller Zoltán szerint a bevándorlás a közbiztonság gyors leépülésével járna, ami a lakosságot mindennapos veszélybe sodorná, a turistákat pedig távol tartaná az országtól. "A turizmus mint a béke iparága az elsők között szenvedné meg, ha idehaza meginogna a biztonság, amely jelenleg az egyik legmarkánsabb versenyelőnyünk a régióban, sőt nemzetközi összehasonlításban is egyértelmű elsőbbséget jelent más országokhoz képest" - fogalmazott Guller Zoltán. 
Kijelentette, hogy 2016 szeptemberében, a fővárosi Teréz körúti robbantás után több japán turistacsoport lemondta a Budapestre tervezett útját, mert egyetlen robbantás miatt alapjaiban ingott meg a biztonságos magyar desztináció vonzereje.
Mint mondta, látszott, hogy nagyon érzékenyen reagált a piac, amiből egyértelművé vált, hogy bármilyen, a biztonságot veszélyeztető esemény azonnal visszahat a turizmusra. Hozzátette, hogy fáradságos munkába telt visszacsábítani azokat a külföldi turistákat Ázsiából, a tengerentúlról vagy Nyugat-Európából, akik egy évvel korábban az országon átvonuló migránstömegek és az általuk okozott felfordulás miatt azonnal kerülni kezdték a magyar úti célokat. 

Guller Zoltán arról is beszélt, hogy a bevándorlással az ország költségvetése is komoly terhet kapna, ami a turizmusban tervezett beruházásokat is elbizonytalanítaná. Egyrészt a szálloda- és vendéglátóipar magánberuházói óvatosabb fejlesztési tervekkel állnának elő, másrészt csökkenhet a tervezett állami hozzájárulás mértéke is, amennyiben a büdzsében új tételként jelenik meg a migráció kezelése. A Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója azt mondta: a belföldi turizmus is megsínyli, ha bevándorlóországgá válunk.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ