Cropped landscape
Vélemény
Nógrádi György: Svéd müezzin
2018-04-0207:56
Több alkalommal jártam a skandináv térségben az elmúlt években. Mindig megfogott a táj szépsége, az emberek nyitottsága, a korrektség. Amikor évtizedekkel ezelőtt arra jártam, azt hittem, rosszul hallok, amikor a svédek kijelentették, hogy nézzem meg, milyen lusták a németek. Újra csak rá kellett jönnöm arra, hogy minden viszonyítás kérdése.

Két évvel ezelőtt újra ott voltam, és előadásokat tartottam Malmőtől Stockholmig. A magyarok mindenütt szeretettel fogadtak, és őszintén beszéltek sikereikről és problémáikról. Most, 2018 tavaszán, ami Magyarországon és Svédországban is kőkemény telet jelent, újra ott jártam. De a helyzet alapvetően megváltozott. Gépkocsival érkeztem, de ez hiba volt. Úgy gondoltam, hogy Rostockból átkelek komppal, de olyan vihar tört ki, hogy csaknem háromszáz kilométert kellett kerülnöm, amíg Puttgardennél át tudtam kelni. Mindenütt udvarias, de szigorú ellenőrzés volt, és a Koppenhágából átvezető hídon is egyesével ellenőrizték a gépkocsikat.
 
A helyzetet jól jellemzi, hogy a migránsok tömeges megjelenésével drasztikusan csökkent a biztonság. Évi háromszáz fegyveres összecsapás van az országban, döntően a migránsok egymással harcolnak, részint üzleti, részint személyi, vallási, nemzetiségi ellentétek miatt. Rendszeres a támadás idős emberek ellen. Azok, akik ezt megírják, komoly pénzbüntetésre számíthatnak, mivel a különböző, migránsokat védő, támogató NGO-k feljelentik őket, hogy rasszisták.
 
Amíg két évvel ezelőtt 30-32 úgynevezett no go zóna volt, számuk tavalyra meghaladta az ötvenet, idénre pedig átlépte a hatvanat. A no go zóna leegyszerűsítve azt jelenti, hogy az ottani lakosság többsége migráns vagy migráns hátterű. Éjszaka a terület ellenőrzését átveszik a helyi bűnbandák, arra menni veszélyes, számolni kell a rablással és az erőszakkal. Ezekben a városrészekben a gazdasági életet a migránsok uralják, sok a feketemunkás, akik, ha ellenőrzés van, egyszerűen kisétálnak a boltok hátsó kijáratain.
 
Néhány ilyen zónán nappal végigmentem. Jellemző családonként a sok gyermek. A helyiek egyszerűen elhagyják azokat a városrészeket, ahol nagyobb számban megjelennek a migránsok. Nőket az utcákon csak kisgyerekekkel lehet látni. A férfiak a teázókban és kávézókban ülnek. Érdekes elem, hogy a migránsok a belvárosokba törekszenek, és a külvárosok, a kertvárosok jelentik ma a biztonságosabb életet. Amíg régen a zár és a kerítés ismeretlen volt, addig mára általánossá vált.
 
Az oktatás színvonala azokban az iskolákban, ahol megjelentek a migráns tanulók, drasztikusan csökkent. A szülők tömegesen viszik el ezekből olyan, sokszor távolabbi iskolákba a gyerekeiket, ahol még van esély a minőségi oktatásra. Érdekes, hogy nagyon sokan félnek a konfrontációtól a migránsokkal. Csak így érthető meg, hogy egyre több iskola enged a nyomásnak, és ahol muzulmán diákok vannak, ott bevezetik a halal, azaz a muzulmán szabályoknak megfelelő étkezést mindenki, így a nem muzulmán diákok számára is. Több helyen levették a keresztet, hogy ne zavarja a nem keresztény tanulókat, és már nem tartják az iskolai ünnepségeket a közeli templomokban.
 
A beérkező migráns gyerekeknek és felnőtteknek kötelezően 525 órás nyelvképzésen kell részt venniük. Csakhogy ez másfél évet jelent, naponta háromórás oktatással. Aki teljesíti, mehet az általános iskola hetedik osztályába. Beszéltem az ezekben az osztályokban tanító tanárokkal. A helyzet katasztrofális. A diákok gyakran megfenyegetik őket, de ha ezt jelentik, akkor rasszisták. Az elmúlt napokban az egyik diák közölte, hogy minek kell svédül tanulniuk, hiszen néhány év múlva úgyis az arab lesz a hivatalos nyelv. Érdekes módon jó pár diák dolgozatában az iszlám térhódításáról akar beszámolni. Akinek öt általánosnál magasabb az otthoni iskolai végzettsége, az itt felsőfokú végzettségként jelenik meg.
 
Jelenleg vita folyik arról, hogy énekelhet-e a müezzin. Mit jelent ebben az esetben a politikailag korrekt kifejezés?
 
Régebben a migránsok tisztelték az idősebb férfiakat. Mára már őket is rendszeresen megtámadják. A migránsok jelentős része azzal a tudattal érkezik ide, hogy itt ugyan magasabb az életszínvonal, mint otthon volt, de az ő vallása és hite az igazi. Ugyanúgy, mint Nyugat-Európa szinte minden országában, itt is párhuzamos társadalmak alakulnak ki. A férfi-nő kapcsolatokban meghatározó a harmadik világbeli alárendeltség. A feleségeket verik, gyakran megerőszakolják.
 
Új elem, hogy a nők ma már mernek erről pszichológussal beszélni. Minden ilyen esetet jelenteni kell, de az eredmény kétséges. Az egyik helyi iskolában az arab tanár SMS-t küldött egy nőnek, hogy miért nem jött órára. A férj elolvasva az üzenetet úgy gondolta, hogy nyilván van köztük valami, és összeverte a nejét.

Az esetek jelentős részében tragédiával végződik az arab férfi és svéd nő kapcsolata is. Itteni konkrét példa bizonyítja, hogy a férj nem engedte, hogy a hölgy a saját szüleivel találkozzon, mivel azok hitetlenek.
 
Társadalmi vita folyik arról is, hogy lehet-e valaki svéd állampolgár a svéd nyelv ismerete nélkül. A vitában az egyik migráns vezető lerasszistázta a svédeket, mondván, hogy nem szükséges a nyelvtudás.
 
Létrejött egy hivatal a no go zónák felszámolására. Most mennek tanulmányozni, hogyan oldották meg ezt a kérdést Kolumbiában! Hogy miért pont oda utaznak, az rejtély, de szerintük ott van erre jó példa.
 
Hagyományos bulik voltak a svédeknél korábban péntek és szombat este. Ezeknek a migránsok tömeges megjelenésével gyakorlatilag végük van. Jelenleg több tízezer migráns nincs nyilvántartásba véve, számukat ötven- és nyolcvanezer fő közé teszik. Jelentős részük kisebb-nagyobb bűncselekményekből tartja el magát.
 
A nappali utcai lopások zömét kiskorúak követik el.

Svédországban a lakosság, szemben az európai folyamatokkal, egyre kevésbé vallásos. A svéd újszülött gyermekeknek csak a negyven százalékát keresztelik meg. A svéd nép hagyományosan befogadó nemzet. Ezt tették 1956-ban a magyarokkal, 1968-ban Csehszlovákia állampolgáraival, a jugoszláv háborúk menekültjeivel és sok egyéb esetben. Jelenleg egyre többen érzik, hogy ez a mostani helyzetben nem célszerű, a migránsok, szemben a korábbiakkal, nem hajlandók megjelenni a munkaerőpiacon.
 
Kiválóan ismerik a jogaikat, de nem veszik tudomásul a kötelességüket. A nép naivitása még érthető és megbocsájtható, de a politikai vezetésé már nem. Most már egyre többen követelik a határok lezárását. A kérdés, hogy ebben a megkésett helyzetben mire lesznek jók ezek az intézkedések. Korábban az öt északi állam: Svédország, Finnország, Norvégia, Dánia és Izland között semmiféle határellenőrzés nem volt. Ez ma már a múlté.
Szeptemberben Svédországban választásokat tartanak. Az egyik kulcskérdés a migráció lesz. A mostani kormány több tagja korábbi szakszervezeti vezető, nem rendelkezik diplomával.
 
Az országban a magyarok számát harminc- és ötvenezer fő közé teszik. Bármerre jártam, az volt a kérdés, hogy célszerű lenne-e a hazaköltözés. Az emberek szeretnék összhangba hozni a biztonságot és a jólétet.
 
A dán kormány bejelentette, hogy 2020-ig felszámolják a no go zónákat. Seehofer, az új német belügyminiszter, a CSU elnöke, aki korábban bajor miniszterelnök volt, hasonlóan fogalmazott.
 
A svéd válaszra várni kell szep­temberig.

Nógrádi György

Az írás megjelent a Magyar Időkben
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ