Cover
Gazdaság
Balog Zoltán: A gazdaság növekedése mellett a családok erősítése is fontos
2018-03-2816:05
A gazdasági növekedés fenntartása és a családok erősítése két olyan cél, amelyet egyidejűleg kell elérni, hiszen a családok a gazdaságnak is folyamatosan erőforrást jelentenek - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szerdán Budapesten, a visegrádi országok (V4) családügyi konferenciáján.
 Az Erős családokkal egy erős Európáért! címmel az Országházban megrendezett tanácskozás miniszteri panelbeszélgetésén Balog Zoltán kiemelte: ma, amikor Közép-Európa az európai fejlődés motorjává vált, lényeges, hogy ez a fejlődés a családok javára váljon. Ez nem magától értetődő, de fontos, hogy a növekedés ne csak keveseknek hozzon hasznot - mutatott rá.

A tárcavezető kifejtette: nemcsak az a lényeg, hogy több gyermek szülessen, hanem a felelős gyermekvállalás is számít. Az elmúlt évek legnagyobb eredményének a házasság intézményének felértékelődését, megbecsültségének növekedését nevezte, úgy látja, e tekintetben a gondolkodásban is van egy trendforduló.

Balog Zoltán emlékeztetett: a magyarok több mint 70 százaléka szerint az államnak meg kell védenie a keresztény értékeken alapuló életberendezkedést.
A miniszter elmondta: a családpolitikában is fontos a kiszámíthatóság, hiszen a gyermekvállalás hosszú időre szól, és ha a kormánypártok ismét bizalmat kapnak, szeretnék továbbfejleszteni a családtámogatási rendszert. Emellett a vidéki lakásépítésekre is hangsúlyt helyeznének - közölte.

Elzbieta Rafalska lengyel családügyi, szociális és munkaügyi miniszter arról beszélt, hogy nem a migráció a megoldás a demográfiai kihívásokra, hanem azt kell elérniük, hogy Lengyelországban szülessen több gyermek. Hozzátette: ezért minden családot feltétel nélkül támogatnak.

Elmondta: Lengyelországban hivatkozási alap a magyar családpolitika, sokat tanulhatnak Magyarországtól. A családpolitika nagyon fontos a lengyel kormány számára, és lényeges, hogy mielőbb meg kell valósítani a célokat ezen a területen, nem lehet várni - vélekedett.

Jana Hanzlíková cseh adminisztratív ügyekért és szociálpolitikáért felelős miniszterhelyettes elmondta: jelenleg a társadalom elöregedése a legnagyobb kihívás.
A cseh kormány célja, hogy olyan feltételeket teremtsenek, amelyek révén a gyerekek jól működő családokban nőjenek fel, a szülők összehangolhatják a munkát és a családi életet - közölte. Hozzátette: a családtámogatási rendszer tekintetében van még tennivalójuk.

Branislav Ondrus szlovák munkaügyi, szociális és családügyi államtitkár hangsúlyozta: országának a családtámogatási rendszer hatékony működtetése jelenti a legfontosabb feladatot, és lényeges a fiatalok ösztönzése a családalapításra. A szlovák intézkedések célja, hogy a családoknak a gyermekvállalás ne jelentsen anyagi veszteséget - fűzte hozzá.

A szlovák államtitkár üdvözölte, hogy a magyar V4-es elnökség a prioritásai közé emelte a demográfiai kihívásokat, mert - mondta - az EU-ban nem szentelnek elég figyelmet ennek a kérdésnek.

A panelbeszélgetést követően közös nyilatkozatot írtak alá, amelyben egyebek mellett az áll, hogy a család olyan alapvető egysége a társadalomnak, amelyre minden más közösség épül. Hangsúlyozták a családok védelmének, megerősítésének fontosságát, valamint az együttműködés jelentőségét ebben a kérdésben.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ