Cropped landscape
Gazdaság
Varga Mihály: A vállalkozói szellem és a képesség az innovációra határozza meg egy nemzet gazdaságát
2018-03-2421:36
diák, vetélkedő, díj, vállalkozás, magyar
Egy nemzet gazdaságát hosszú távon az emberekben lévő vállalkozói szellem és a képesség az innovációra határozza meg. Szerencsére az idei Országos Középiskolás Diákvállalkozó Vetélkedő résztvevőiben mindkettő megvan - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a rendezvény fővédnöke a vetélkedő Kárpát-medencei Nemzeti Döntőjét követően a díjak átadásakor Budapesten.
A miniszter hozzátette, hogy a vetélkedőre, amely a pénzügyi, gazdasági ismeretek világát viszi közelebb a diákokhoz, idén rekordszámú, 126 csapat jelentkezett. Varga Mihály felidézte, hogy 2013-ban azért látták szükségesnek a sikeres vállalkozásokért elismerő díjak átadását, mert úgy gondolták, jó példát kell mutatni más vállalkozásoknak, és el kell ismerni a magyar gazdaság sikertörténeteit. A nemzetgazdasági miniszter szólt arról is, hogy 2010 után indult el Magyarországon az a gazdaságpolitika, amely arra helyezte a hangsúlyt, hogyan lehet a magyar vállalkozásokat bekapcsolni az európai gazdasági vérkeringésbe, illetve a világgazdaságba.

Bartal Tamás, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára mint az esemény védnöke kiemelte: nemzetgazdasági érdek a pénzügyileg felvilágosult nemzedék felnevelése, amelyhez hiteles vállalkozói mintákra, valamint gyakorlatias oktatásra, nevelésre van szükség. A helyettes államtitkár megjegyezte, hogy fontos a háztartások pénzügyi kultúrájának, tudatosságának fejlesztése is, hiszen a 2008-as hitelválság megmutatta, hogy az eladósodásnak milyen tragikus következményei vannak. Bartal Tamás ismertette: az Országos Középiskolás Diákvállalkozó Vetélkedőt öt év után idén rendezték meg másodszor, az idei vetélkedő mottója az volt, hogy "A jövő veled kezdődik."

Az idei versenyre 126 csapat jelentkezett, amelyek közül 27-en határon túli területekről - regisztráltak. A vetélkedő döntőjébe tíz magyarországi és két erdélyi csapat jutott. A határon túli csapatok magyarországi tartózkodását a Miniszterelnökség finanszírozta - tette hozzá. A Országos Középiskolás Diákvállalkozó Vetélkedő Kárpát-medencei Nemzeti Döntőjét a Ráckevei Ady Endre Gimnázium csapata nyerte, a második helyezett a Székesfehérvári Szakképzési Centrum Vajda János Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájának csapata, lett, a dobogó harmadik fokára pedig a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium csapata állhatott fel. 

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ