Cropped landscape
Gazdaság
Magyarország, Ausztria és Szlovénia együttműködik az önvezető járművek fejlesztésében
2018-03-2316:24
önvezető, autó, jármű, közép, európa, baleset
Az önvezető járművek fejlesztéséről és teszteléséről aláírt szándéknyilatkozat további lendületet ad az együttműködésben részt vevő országok gazdaságainak - hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter azon a sajtótájékoztatón, ahol osztrák és szlovén kollégájával aláírta a megállapodást, Budapesten.
Az együttműködés versenyelőnyt jelent a három ország számára, amelyek mindegyikének iparában jelentős súlyt képvisel a járműgyártás. A közös projektekkel a partnerek az intelligens mobilitási eszközök, az önvezető járművek fejlesztését, illetve ezek működéséhez szükséges kommunikációs és infrastruktúra kiépítését célozzák meg
- emelte ki Varga Mihály.

Az előrelépéshez szavai szerint szükség van arra a szakmai munkára is, amely a határokon átnyúló egységes szabályozást megteremti. Magyarország fontos szerepet kíván betölteni a modern elektromos és önvezető járművek fejlesztésében, az ország adottságai, az egyetemi tudásbázisok megvannak ehhez - mondta. A digitális gazdaságra átállásra számos fejlesztéssel, például az 5G technológia mihamarabbi bevezetésével készül a kormány - tette hozzá.

A miniszter megjegyezte: a dokumentum aláírásában kulcsszerepet töltött be a zalaegerszegi tesztpálya megépítése, amely a világ egyik első, ezen belül Közép-Kelet-Európa első ilyen komplexuma. Norbert Hofer osztrák közlekedésért, innovációért és technológiáért felelős miniszter a sajtótájékoztatón elmondta: a fejlesztési tevékenységek eredményeképpen a közeljövőben a közlekedés és az áruk szállításának a módja teljesen megváltozik. Az osztrák miniszter úgy fogalmazott, a megállapodás egy lényeges lépés az Európai Unió "pozitív jövője felé".

Peter Gaspersic szlovén infrastruktúra-fejlesztési miniszter azt mondta, tárcájuknál tudatosan készülnek azokra a változásokra, amelyeket az elektromos járművek és az önvezető autók elterjedése okoz majd. A miniszter megjegyezte, hogy a vállalatvezetőket és a kutatóintézeteket is bevonták a stratégiájuk kialakításába. Az eddigi eredményeik közül kiemelte, hogy autópályáikat például 50 kilométerenként ellátták elektromos töltőkkel. Violeta Bulc, az Európai Bizottság közlekedésért felelős biztosa bízott benne, hogy az új technológiákkal sikerül a jövőben a közlekedési balesetek számát csökkenteni. Emlékeztetett: évente 25 ezer ember hal meg, 120 ezren pedig súlyosan megsérülnek az Európai Unióban közlekedési balesetben, amelyek több mint 90 százalékát az emberi figyelmetlenség okozza. 

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ