Cropped landscape
Vélemény
Orbán János Dénes: Gyurcsány és a felvöröslő káosz
2018-03-1309:02
Mint az közismert, és éppen maga a delikvens vallotta be, Gyurcsány Ferenc hazudik reggel, éjjel meg este, még álmában is hazudik. Időnként támad egy-egy őszinteségi rohama, olyankor bevallja mindezt, és aztán elvárja, hogy még jobban higgyenek neki, merthogy ő beismerte, hogy notórius hazudozó, és ezért – szerinte – nem azt érdemelné, hogy elsüllyedjen a megvetés pöcegödrébe, hanem azt, hogy miniszterelnöke legyen ennek az országnak, amelyet az őszödi beszédben még le is kurvázott.
Amúgy nem csoda, hogy ilyen kategóriákban gondolkozik, hiszen ő csinált bordélyt a politikából nemzetközi szinten is katasztrofálisnak jegyzett országlása idején, és mai napig is úgy viselkedik, mintha egy bordélynegyedben lenne, ahol bármilyen gyomorforgató, ocsmány perverziót lehet művelni.
 
Bár aljasságával tisztában vagyunk, és semmiféle illúziónk nincsen, mégis minduntalan sikerül meglepnie bennünket abban, hogy mennyire mélyre lehet süllyedni az erkölcstelenségben.
 
Újabb őszinteségi rohamában, a Civil Rádióban, a Fiala Jánosnak adott interjújában Gyurcsány teketóriázás nélkül bejelentette, mi lesz, amennyiben a jelenlegi kormánypárt nem szerzi meg a kormányalakításhoz szükséges mandátumokat: káosz.
 
Ezt persze eddig is tudtuk, ehhez nem kell sem Machiavellinek, sem Nostradamusnak lenni. De hogy valaki ennek olyan felhőtlenül tud örülni, mint Gyurcsány, az már nemcsak gyomorforgató, hanem rémisztő is. És ez már nem pojácaság, mint Gyurcsány legtöbb megnyilvánulása. Nem, itt már fölsejlik, pontosabban felvöröslik a dolgok mögött valami más. Ugyanis a történelmi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a káoszból nem a rend és a meghitt országépítő aranykor szokott kinőni. Gondoljunk bele, milyen Bélák és Mátyások léptek elő Magyarországon az első és a második világháborút követő káosz vöröslő homályából.
 
És miért van ez? Mert békeidőben és demokráciában a szélsőséges kisebbség általában nem jut hatalomra. Vagy fogalmazzunk így, aljasság, hazudozás, övön aluli módszerek nélkül nem kerül a kormányzás közelébe. Ugyanis a szélsőségesek soha nincsenek többségben egy békebeli, civilizált társadalomban, és tisztességes választáson soha nem kapnak annyi szavazatot, hogy egyedül alakíthassanak kormányt. Időnként szerencséjük van, és ők a mérleg nyelve, ilyenkor zsaroló koalíciós partnerként garázdálkodnak, mint ahogyan a rendszerváltás utáni legkártékonyabb magyar párt, az SZDSZ tette.
 
A módosított választási rendszer épp az ilyen kényszerkoalíciók és a helyzettel járó zsarolási lehetőségek valószínűségét csökkentette minimálisra, nagyon helyesen, hiszen így egy öt-hat százalékos szavazói bázisú koalíciós partner nem élősködhet egy szinte többséget szerző párton, nem zsarolhatja azt, nem teheti tönkre például a kultúrát meg az oktatást, mint ahogyan azt a fent említett pártförmedvény tette.
 
Magyarországon ma nincs rendes ellenzék. Rendes ellenzék lenne egy olyan párt, amely a kormánypárt nyomában loholna, alig pár százalékkal lemaradva, és lenne egy reális programja. Ehelyett kis pártok vannak – még csak egy középpárt sincs –, amelyek olyan ideológiák mentén sorakoznak föl, melyek nem lesznek ennél népszerűbbek.
 
Vagy éppenséggel a politikai transzneműség zűrzavarában szenvednek, és bizony itt nemcsak a Jobbikra célzok, hanem meglehet, mindenkire, hiszen ember és politológus legyen a talpán, aki pontosan tudja definiálni az ellenzéki pártok eszmerendszerét. Ugyanis a dögöljönmegorbánviktor legjobb tudásunk szerint nem tartozik a politikai irányzatok közé, ezen kívül meg semmi mást nem látunk, csak kínos vergődést és folyamatosan kudarcot valló, béna kísérleteket a szavazótábor növelésére, pontosabban elriasztására.
 
Ezeknek a politikai formációknak nincs esélyük megragadni a kormánykereket. Ilyen esetben két lehetőség van: kivárni, amíg a kis- és törpepártok egy része erodálódik, kihull a rostán. Jó eséllyel az Együttnek, a Momentumnak, a Liberális Pártnak és a Kétfarkú Kutya pártnak áprilisban könnyes szemmel búcsút mondhatunk, ezáltal máris „fölszabadul” öt-hat százaléknyi szavazó, akiknek kegyeire pályázhatnak a későbbiekben a parlamentbe bejutó pártok. Aztán a következő négy évben egy-két parlamenti párt is lemorzsolódik, az ismét jó néhány értékes százalékot jelent annak, aki megkaparintja.
 
Hanem ki van a legnagyobb veszélyben ebben a versenyfutásban? Ki a legidősebb az aspiránsok közül? Kinek a legidősebb a szavazóbázisa? Ráadásul ki a legkompromittáltabb, ki az, aki már egyszer fényesen bebizonyította alkalmatlanságát? Hát bizony az őszödi beszéd rétora. Neki van a legkevesebb ideje. Korban – nagy különbséggel – a 42 éves Karácsony Gergely követi, bár az ő szavazóbázisa a második legidősebb. A 39 éves Vona Gábor vagy a 41 éves Szél Bernadett állnak a legjobban, fiatalabb szavazókkal. Legjobban persze a 28 éves Fekete-Győr András szénája állna, ha lenne neki szavazóbázisa.
 
Úgyhogy Gyurcsánynak a káosz sokkal nagyobb esélyt jelentene, mint a várakozás. A káoszban ugyanis annak van a legjobb lehetősége a többiek fölé kerekedni, aki a legaljasabb és legdörzsöltebb. E két nemes jellemvonás kombinációja pedig kétségkívül Fletóban a legerősebb az aspiránsok közül.
Önbíráskodni is a káoszban lehet, mert az, amivel Gyurcsány (és Vona is) fenyegetőzik, hogy mindenkit börtönbe csukat, az nem más, mint önbíráskodás, ugyanis egy jogállamban az ilyesmiről a vonatkozó államhatalmi ág dönt, nem pedig az, akinek kedve tartja.
 
Éppen ezért az ellenzéki összefogás felelőtlen kalandja és egy esetleges hatalmi vákuum következményeit a magyar választópolgároknak nagyon komolyan kellene mérlegelniük. Főképp azoknak, akik változást akarnak. Mert roppant egyszerű és nagyon lényeges kérdéseket lehet föltenni. Például azt, hogy ki lesz a miniszterelnök? Mert ha a jelenlegi kormánypárt nyer, akkor tudjuk, és azt is tudjuk, hogyan és merre vezeti az országot.
 
De egy ellenzéki siker esetén kire számíthatunk? Gyurcsány? Karácsony? Vona? Szél Bernadett? Nem kéne tudnunk, mielőtt belépünk a szavazófülkébe? Mert nem mindegy. Ugyan az egyik kutya, a másik eb, mondanánk, de egy pitbull azért nem azonos egy pulival vagy egy palotapincsivel.
 
Elsősorban egy hosszadalmas és véres kutyaviadalra számíthatunk, ahol eldől, ki lesz a miniszterelnök. Ha eldől. Ha mégis eldől, jön a következő kör: kik lesznek a kormány tagjai? A miniszterek, államtitkárok. Mert ugyan az LMP – legalábbis állításuk szerint – zöldpárt, de aligha izgalmasabb a környezetvédelmi tárca, mint a gazdasági vagy pénzügyi.
 
Éktelen marakodások, zsarolások veszik kezdetüket, bármelyik pillanatban bomolhat emiatt ez a természetellenes koalíció. És akkor még nem beszéltünk az államapparátus többi posztjáról, hiszen ilyenkor osztályvezető szintig leváltanak mindenkit. Itt már több-ezres klientúra fog marakodni egymással a posztokért. Kutyaviadal után kakasviadal.
 
Persze az ellenzéki aspiránsok azzal hitegetnek, hogy „Orbán eltakarítása” után fél évvel új választásokat írnak ki, új választási rendszerrel. De ez csak szemfényvesztő duma, mert a választási rendszert csak kétharmaddal lehet megváltoztatni, a kétharmad viszont nem lesz meg, hiszen ott fog ülni a parlamentben egy egységes és fegyelmezett ellenzéki párt.
 
Talán megtalálják a jogi kiskaput egy népszavazás kiírására, csakhogy mire ez sikerül, már egész Magyarország rég dühöngeni fog a bohóccirkusz láttán, és a népszavazás kiváló alkalom lesz a dühe kifejezésére.
 
Aztán meg beszélhetünk a káosz gazdasági következményeiről, mert a vörösbe hajló anarchiát a gazdasági erők nem igazán szokták értékelni, ugyanis ők nem szeretnek a zavarosban halászni. Abban csak az olyan spekulánsok szeretnek matatni, mint az, akinek a nevét most nem akarom leírni.
 
Az egy dolog, hogy a nyugati balliberális médiumok itteni kollégáik felbujtására hőbörögve kritizálják az országot, a befektetők azonban nem hisztiző firkászok, azok a stabilitást keresik, amit a jelenlegi magyar gazdaságpolitika biztosít is nekik. Minden mutató ezt igazolja.
 
Rövid hónapokon belül a magyar átlagember már nemcsak a közéletben, hanem keservesen visszaszerzett életszínvonalán is érezné a romlást. Azok az emberek, akiknek néhány százalék zuhanás már életminőségi változást jelenthet. Gyurcsány Ferenc és a többi politikai kalandor nem tartozik közéjük. Az ő életvitelükben ez nem érződik meg. Mi több, Gyurcsánynak remek mulatságot is jelent, végre elemében érezheti magát és kiélheti további perverzióit.
 
Mi azonban nem szórakozásként és hazárdjátékként tekintünk a jövő történéseire, éppen ezért jó volna nem érzelmi alapon, indulatosan, hanem okosan szavazni. Az indulatok mámorából ugyanis kijózanodunk, és nem mindegy, hogy egy továbbra is működő országban vagy pedig vöröslő káoszban ébredünk a választások másnapján.

Orbán János Dénes
Magyar Idők
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ