Cropped landscape
Kultúra
Ismét küzdhet az Oscar-díjért egy magyar film
2018-03-0207:18
Enyedi Ildikó, Testről és lélekről, Oscar-díj, idegen nyelvű film
Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmje a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában egy chilei, egy libanoni, egy orosz és egy svéd filmmel versenyzik az Oscar-szobrocskáért. Magyar idő szerint március 4-ről 5-re virradó éjjel kiderül, hogy elhozza-e a díjat - írja a Magyar Idők.
Idén akár triplázhat Magyarország és a magyar film a világ talán legnagyobb presztízsű filmes seregszemléjén és díjkiosztó gáláján. Tavaly Deák Kristóf Mindenki című, egy iskolai kórus tátikázásra parancsolt tagjai és a kórusvezető énektanárnő konfliktusát ábrázoló kisjátékfilmje hozta el a legjobb rövidfilmnek járó aranyszobrocskát, tavalyelőtt pedig az első filmes Nemes Jeles László Saul fia című, műfajmegújító holokausztdrámája kapta meg a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díját.

Ugyanebben a kategóriában került idén az öt közé Enyedi Ildikó berlini Arany Medve-, FIPRESCI-, az Európai Filmakadémia legjobb európai színésznőnek járó díjával (Borbély Alexandra) és a sydney-i filmfesztivál fődíjával is elismert Testről és lélekről című alkotása, amely egy idősebb, béna kezű férfi és egy fiatalabb, Asperger-szindrómás nő mágikus motívumokkal átszőtt szerelmét és egymásra találását ábrázolja különös álmaikon keresztül, egy vágóhíd véres naturalitásának háttere előtt.

A 90. Oscar-díj e kategóriájára tavaly rekordszámú, 92 jelölés érkezett – a díjat az a nem amerikai film kaphatja, amelyet az előző október–szeptemberi periódusban jelentettek meg, és minden ország egyetlen filmet jelölhet. Egy svéd, egy chilei, egy libanoni és egy orosz alkotás mellett került be Enyedi Ildikó filmje is azok közé, akik hétvégén nagy reményekkel érkezhetnek a gálára.

Ruben Östlund svéd rendező filmje, A négyzet számos rangos nemzetközi díjat, köztük a cannes-i Arany Pálmát is elnyerte. A társadalmi szatíra helyszíne egy svéd topgaléria. A film egyrészt a kortárs művészet ontoló­giai horizontjára, másrészt pedig a túlzásba vitt politikai korrektség hétköznapi működésmechanizmusaira kérdez rá, sokszor az abszurd vagy az ironikus eszköztárával.

A film Európában is megosztotta a kritikusokat és a közönséget, az Egyesült Államokban úgyszintén – ez utóbbihoz még talán annyi tehető hozzá, hogy ami az öreg kontinensen kifigurázható aktualitás, az az USA-ból nézve inkább csak kuriózum, esetenként az érthetetlenségig elsodródó érdekesség csupán: tehát amin itt kínosan feszengünk vagy gúnyosan nevetünk, azt ott egyszerűen nem értik.

Sabastián Lelio chilei–német–spanyol–amerikai koprodukcióban készült, Egy fantasztikus nő (Una mujer fantástica) című filmdrámája egy szerelem utáni állapotról szól: Marina, a fia­tal pincérnő énekesnő szeretne lenni, harminc évvel idősebb szerelme a lány születésnapján rosszul lesz, majd a kórházban meghal. A férfi családja és a hatóság is Marinára gyanakszik, aki egy transznemű nő – így pedig a család és a társadalom szemében eleve aberrált, perverz, tehát gyanús.
Ziad Doueiri Sértés (L’insulte) című filmje egy ereszcsatorna megjavítása körüli piti kis vitából indul ki. A palesztin építőmunkás Yasser a tulajdonos, a keresztény Tony engedélye nélkül javítja ki az utcára csöpögő ereszt. Konfliktusuk láncreakciót indít el, amely hamar országos üggyé hízik.

Az amerikai minták ihlette tárgyalótermi dráma fordulatokban és katartikus pillanatokban gazdag jelenetei pedig az ország identitásának alapjaira kérdeznek rá: innen nézve arra, hogy az évszázadok óta tartó és táplált kulturális és vallási konfliktusok közé lehet-e hidakat emelni, fel lehet-e oldani ezeket megnyugtató módon, súlyosabb tragédiákat (pl. polgárháború) megelőzve.

A visszatérést (2003) és a Leviatánt (2014) rendező orosz Andrey ­Zvyagintsev Szeretet nélkül (Nelyubov) című filmjének központjába a boldogságkeresés kilátástalanságát helyezi, napjaink Oroszországában. Zsenya és Borisz az orosz nagyvárosi jóléti középosztály tagjai, szerelmük elhidegült, házasságuk utolsó napjait élik, a folytonos feszültségben, illetve az új kapcsolat boldog órái között már csak a közös lakás és közös gyerek sorsa az összekötő szál.
A zseniá­lis rendezésnek köszönhetően pedig észre sem veszik – mi, nézők ugyanúgy nem, ahogy a filmbéli szülők sem –, hogy kisfiuk, Aljosa egyszer csak elszökik… Az észt Avro Pärt zenéjére szépen fényképezett jelenetekben lassan kibomló cselekmény olyan kellemetlen és rideg kérdéseket feszeget az ember emberségéről, amelyeket talán csak Dosztojevszkij mert és tudott az emberi észlelés felszínére felhozni.

Magyar Idők
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ