Cropped landscape
Gazdaság
Varga Mihály: A vállalati tanműhelyek biztosíthatják a munkaerő utánpótlását
2018-02-2613:15
Varga Mihály, Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, oktatás, duális képzés, szakképzési rendszer
A vállalati tanműhelyek hosszú távon is biztosíthatják a vállalkozások számára a munkaerő utánpótlását, ami a mai gazdasági környezetben egyértelmű versenyelőnyt jelent - hangsúlyozta a nemzetgazdasági miniszter hétfőn Győrben, a Nemak Győr Alumíniumöntöde Kft. 420 millió forintból megvalósult duális képzési központjának átadásán. A kormány 180 millió forinttal  támogatta a beruházást. 
Varga Mihály azt mondta, hogy a kormány, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával együttműködve, 2011-ben megkezdte, majd véghez vitte a magyar szakképzési rendszer átalakítását. Az egyik cél, hogy a felsőfokú képzés is igazodjon a magyar gazdaság szükségleteihez. A másik, hogy még több vállalat vegyen részt a duális képzésben, mert ők tudják megmondani, milyen képzésekre van szüksége a piacnak.  
    
Hangsúlyozta: a 19 nemzetgazdasági ágazat közül 18-ban volt dinamikus a beruházások növekedése az elmúlt évben, ami hozzájárulhat ahhoz, hogy idén is négy százalék fölötti gazdasági növekedést érjen el Magyarország. A magyar gazdaság öt éve dinamikusan növekszik, s ebbe újabb területek kapcsolódnak be, mint a gyógyszer-, az élelmiszer- és a feldolgozóipar különböző szereplői, valamint a szolgáltatószektor. A növekedés fontos eleme a belső kereslet és a megtakarítások növekedése is - mondta. 
    
A tavalyi év negyedik negyedévében már 4,8 százalékkal, 2017 egészében pedig 4,2 százalékkal emelkedett a magyar gazdaság teljesítménye. Ez azért kiemelkedő teljesítmény, mert míg 12 éve a növekedést az eladósodás és az állami vagyontárgyak értékesítése okozta, addig ma a kiegyensúlyozott fiskális politikának köszönhetően biztos alapokon nyugszik - magyarázta. 
    
A miniszter szólt arról is, hogy közel 13 százalékkal emelkedtek a bérek, és a rendszerváltás óta nem látott, négy százalék alatti szintre mérséklődött a munkanélküliség országosan, de Győr-Moson-Sopron megyében ez a mutató  1,4 százalék. 
    
David Toth, a Nemak Győr Alumíniumöntöde Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a fejlesztés egy 1,35 milliárd forint összértékű, üzemcsarnok és szociális helyiségek létesítésére irányuló nagyberuházás része. Ötszáz négyzetméteren egyebek mellett modern eszközökkel felszerelt mérőszobát, labort, tanműhelyt és tantermeket alakítottak ki, ahol tíz műszaki szakmában szerezhetnek tudást a fiatalok. Az idei tanévben 78 diák gyakorlati képzése folyik a vállalatnál, ami duplája az eddigieknek. 
    
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke azt mondta, hogy közel nyolcezer vállalat vesz részt a duális képzésben Magyarországon, ami részükről egyfajta invesztíció, mert négy-öt év múlva jelentkezik majd az eredménye. 
    
Simon Róbert Balázs megyei jogú városok fejlesztésének végrehajtásáért felelős államtitkára azt mondta, hogy a győri ipari parkban több mint tíz nemzet közel száz cége működik, amelyek több, mint hatezer embert foglalkoztatnak. A legnagyobb kihívás jelenleg nem a munkanélküliség, hanem a szakképzett munkaerő hiánya. 
    
Borkai Zsolt (Fidesz-KDNP), Győr polgármestere pedig azt hangsúlyozta, hogy egy önkormányzat úgy tudja segíteni a helyi vállalkozásokat, hogy igyekszik megfelelő környezetet teremteni számukra. Példaként említette, hogy január 1-jétől 1,8 százalékról 1,6 százalékra csökkentették az iparűzési adót. 
    
A Nemak Győr Alumíniumöntöde Kft. Győrben 1200 embert foglalkoztat, s az elmúlt tíz évben 38 milliárd forint értékű beruházást hajtott végre. Az alumíniumöntöde benzin és dízel motorokhoz gyárt hengerfejeket a világ legnagyobb autógyárai számára, megrendelői között van az Opel, a Renault, az Audi és a BMW. A nyilvános céginformációk szerint 2016-ban 206,4 millió euró (64,6 milliárd forint) volt a nettó árbevétele, 5,9 millió euróval (1,8 milliárd forint) több, mint  2015-ben. A Nemak Győr a mexikói Monterreyben alapított, világszerte 38 autóipari alkatrészgyártó egységgel rendelkező Nemak magyarországi leányvállalata. Az anyacég világszerte több mint 22 ezer embert foglalkoztat, árbevétele tavaly 4,5 milliárd dollár (1141,8 milliárd forint) volt. 

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ