Cover
Krónika
Razzia: Így változik nyártól a büntető eljárási törvény
2018-02-2019:07
btk, büntető eljárás, ügyész, razzia
Nyártól változik a büntető eljárási törvény, aminek hatályba lépésétől kedvező kedvező büntetésre alkudozhat az ügyésszel az, aki beismeri a tettét. "Van lehetőség arra, hogy már a nyomozás során, a gyanúsítotti kihallgatást követően az ügyész és a terhelt egyezséget kössön, aminek feltétele, hogy a terhelt elismerje a bűncselekményt" - mondta Frech Ágnes bíró az ECHO TV Razzia című műsorának.
Az új törvényben változnak a kényszer intézkedések feltételei, nagyobb teret kap az óvadék intézménye, a legjelentősebb változás pedig, hogy gyanúsítottként jobban megéri majd beismerő vallomást tenni, mint eddig. A változtatásnak köszönhetően lerövidülhetnek a határidők, így több esetben előfordulhat, hogy nem kell majd éveket várni egy jogerős ítéletre.

"Megszűnik az ügyészi szak, ennek az az értelme, hogy egy komplex egészként kezeljük a nyomozást, aminek két fő területe a felderítés és a vizsgálat. Az ügyész a vizsgálati szakban szép be effektív módon, előtte a törvényességi felügyelethez hasonló jogosultságai vannak" - mondta Vida József csoportvezető ügyész. Hozzátette: ehhez képest bővülni fog az ügyészi intézkedések köre. 

A jövőben az előkészítő ülés feladata lesz, hogy vizsgálja az egyezségkötés törvényi feltételeit. 

ECHO TV - A nemzet hangja - Razzia
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ