Cropped landscape
Gazdaság
Lentner Csaba: A magyar gazdasági növekedés példaértékű
2018-02-1420:49
A KSH első becslései szerint 2017-re vonatkozóan négy százalékkal nőtt a gazdaság teljesítménye. 2010-hez képest a magyar gazdaság növekedése folyamatos, de 2017 végére szintet lépett, ugyanis megközelítette az öt százalékos bővülést. A magyar gazdaság immár ötödik éve folyamatosan teljesíti az előirányzott számokat a növekedésben. Tehát sikeres a magyar gazdaságpolitika – mondta Lentner Csaba közgazdász Napi aktuális című műsorunkban. 
A Fidesz valóra váltotta az elképzeléseit: nő a gazdaság, pénzügyi egyensúly van és 700 ezer fővel több dolgozik - tette hozzá. 

A magyar gazdaság 2013-ban tudta megcélozni az öt százalékos növekedést, köszönhetően a kormány gazdaságpolitikájának, ugyanis az adótámogatás mellett feltételezi a jegybanki rásegítő programokat is. Az, hogy a gazdaságunk ennyi százalékkal tudott nőni, abban a jegybanki szerepvállaláson túl, ott van az is, hogy a kereskedelmi bankszektornak a hitelezési tevékenysége, a 2008-2013-as időszakban megtapasztalt visszaesést követően ismét fellendült. A másik pedig a fizetőképes keresletnek a gyarapodása, tehát a kormány bérvezérelt gazdaságpolitikája, illetve a család-és otthonteremtés támogatásának a kiszéledése okozza a növekedést.  

Hozzátette, arra kell törekednünk, hogy a politikai stabilitás, a politikai rendszer fenntarthatósága és ez a fajta gazdaságpolitika érvényesüljön. 

Ha a magyar adatokat elemezzük, azt kell látnunk, hogy 2010-ben a kormány széleskörű adóreformjainak következtében már gazdasági növekedés volt. 2009-ben olyan 10 százalékos visszaesés volt a GDP-ben. 20 negyedéven keresztül a magyar gazdaság átlagban négy százalékos gazdasági bővülést ért el. Nemzetközi térben is ez a magyar adat a párját ritkítja és fontos mellette megemlíteni, hogy nemzetgazdasági, államháztartási, vállalati és családi költségvetési szinteken is megteremtődtek a pénzügyi egyensúly feltételei. 
ECHO TV – A nemzethangja – Napi aktuális
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ