Cropped landscape
Krónika
Akár öt év börtönt is kaphatnak a Borneón megölt orangután gyilkosai
2018-02-0811:39
Nyomoz az indonéz rendőrség a légpuskával megölt, súlyosan veszélyeztetett borneói orangután gyilkosai után, akik akár öt év börtönt is kaphatnak - közölte be csütörtökön az Orangutánmentő Központ egy munkatársa. 
Miután megröntgenezték az állatot, melyen több mint 130 lövedék és késszúrások nyomait is megtalálták, Ramadhani, a központ élőhelyvédelmi szakembere közölte, hogy az állatot meg is vakították. 
    
"A fejében 74 légpuskagolyó volt" - tette hozzá. 
    
A rendőrök két embert már letartóztattak és megvádoltak egy másik orangután megölése miatt, amelyet a múlt hónap végén találtak szintén Borneón. A főemlőst lelőttek, lefejezték és egy folyóba dobták. A gyanúsítottak önvédelemre hivatkoztak. 
    
A kormány szakembereket küldött szét Kalimantan tartomány településeire, hogy megtanítsa az ott lakóknak, hogy éljenek együtt a szomszédos őserdők vadjaival. 
    
Az egyre nagyobb területet elfoglaló olajpálma-ültetvények miatt gyakoriak a konfliktusok a lakosok és a főemlősök között, amelyek behatolnak az ültetvényekre és a településekre. 
    
A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) vörös listáján a súlyosan veszélyeztetett fajok között szerepel a borneói orangután. A szervezet becslései szerint Szumátrán kevesebb mint 15 ezer, Borneó szigetén nagyjából 54 ezer orangután él vadon. 

MTI

A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ