Cropped landscape
Belföld
Zsigó Róbert: A béremelések megvédése is a választás tétje
2018-02-0620:32
Több százezren a napokban kapják kézhez megemelt bérüket, köszönhetően a 2016-ban a munkaadókkal megkötött hat évre szóló bérmegállapodásnak. Az elmúlt nyolc év megváltozott gazdaságpolitikájáról Zsigó Róbert, a Fidesz országgyűlési képviselője beszélt Napi aktuális című műsorunkban.  
2017-ben a minimálbér 15 százalékkal, míg a garantált bérminimum 25 százalékkal emelkedett. A megegyezés az idei évre is rögzítette a növekedés mértékét. Január elsejétől a minimálbér 8, a garantált bérminimum további 12 százalékkal nőtt.

Ha visszagondolunk a 2010 előtt időszakra, többen emlékszünk rá, mi volt akkor a helyzet. Akkor nem emelkedtek a bérek, hanem folyamatosan csökkentek, ellenben folyamatosan nőttek az adók. Olyan terhek sújtották a családokat, amiktől nehezebben tudtak megélni – magyarázta Zsigó Róbert. 

2010 óta egy másfajta gazdaságpolitika van, ennek a következtében van lehetőségünk arra, hogy minden esztendőben, most már egyébként ötödik éve, minden januárban tudnak nőni a bérek. Azok az eredmények, amiket az emberekkel közös munkában az elmúlt nyolc évben elértünk, azokat meg kell védeni az április 8-i választásokon - folytatta. 
Magyarországon az elmúlt nyolc évben olyan gazdaságpolitika folyt, amelynek következtében lehet béreket növelni. Az emberek munkája mellett, a gazdasági teljesítmény, az adók csökkentése és a családtámogatás is hozzájárult ehhez.
A TELJES BESZÉLGETÉS IDE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG. 

ECHO TV – A nemzet hangja – Napi aktuális 
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ