Cover
Belföld
Vona a WTC elleni terror évfordulóján az arab-magyar barátságot ünnepelte
2018-02-0515:37
vona gábor, ajka, magyar-arab, wtc
Vona Gábor már a 2000-es évek közepétől intenzíven barátkozott a közel-keleti országokkal és az iszlám vallással – amiről számtalan török és iráni fórum tanúskodik. 2004-es-2005-ös bejegyzésekben már lelkesen emlegetik Vonát és a pártját, mint “iszlámbarát magyarokat”. Vona iszlámimádatának egyik csúcspontja egy 2010-es ajkai Jobbik-rendezvény volt. Plakátokat és egy videót is kapott a PestiSrácok arról, hogyan ünnepelte a Jobbik éppen a New York-i terrortámadás évfordulóján, 2010. szeptember 11-én a magyar-arab barátság napját, ahol felszólalásában a pártelnök puszta ürügynek minősítette az afganisztáni háborúra okot adó tálib és al-Kaida terrorfenyegetést - írja a PestiSrácok.hu.
Ma már csak néhány lementett plakát, pár sajtóhír, és egy megőrzött videó felvétel emlékeztet arra, hogy hét évvel ezelőtt, körülbelül 150 fő szimpatizánssal, és olyan jobbikosokkal, akik ma már valamilyen pozíciót töltenek be, hogyan próbálták a jobbikosok gyásznapból a magyar-arab barátság ünnepnapjává transzformálni szeptember 11-ét. A Jobbik szerint ugyanis “nem a hibákat kell keresni a barátokban, mert magunkra maradunk”, legalább is erről szóló idézet lett az ajkai esemény mottója:

Aki minden hibától mentes barátokat keres, élete végéig barát nélkül marad. Aki pedig a hibákat keresi a barátaiban, lassanként magára marad.
A rendezvény, amit plakátokon és a Jobbik honlapjain is hirdettek, a Veszprém megyei településen nem kis felháborodást váltott ki. Néhány tucatnyian még tüntettek is a provokáció miatt az ajkai Erőmű Művelődési Ház előtt. A dicsőséges eseményt a Jobbik Magyarországért Mozgalom Ajkai Alapszervezete szervezte, saját szavaik szerint “az arab-magyar baráti kapcsolatok elmélyítése, egymás kultúrájának jobb megismerése jegyében“. A házigazda Ferenczi Gábor volt – aki azóta volt már országgyűlési képviselő, a Veszprém Megyei Közgyűlés tagja, jelenleg pedig Devecser polgármestere (ő látható a videófelvétel első felében).

Az időpont provokatív megválasztását a köszöntőben Ferenczi azzal próbálta indokolni, hogy hogy az a véletlen műve: 
Sajnálattal vesszük, hogy vannak, akik nem gyógyítani akarják a sebeket, hanem sokkal inkább elmélyíteni azokat. A rendezvény időpontjának kiválasztásánál az volt a szempont, hogy szerettünk volna egy kora őszi, szombati napot kiválasztani. És véletlenül esett ez éppen szeptember 11-re. Ami nem jelenti azt, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom nem viseli szívén azoknak az áldozatoknak az életét, aki azon az ominózus napon vesztették életüket.
A ma már a zsidóságtól elnézést kérő és a Spinoza Házban kanosszát járó Vona Gábor a 2010-es ajkai beszédében csupán “ürügynek” minősítette az afganisztáni tálibok és az al-Kaida jelentette fenyegetést, hiszen így fogalmazott: gyalázatos, hogy 9 éve szenved egy ország azért, mert találtak egy ürügyet ahhoz, hogy lerohanják őket. Azt is kijelentette, hogy magyar katonáknak semmi keresnivalója nincs Afganisztánban. A pártelnök beszédében Izrael is előkerült – előrevetítette, hogy miután a nyugat elpusztítja a közel-keleti országokat, az izraeliek is kénytelenek lesznek új hazát keresni. “És hova máshova mennének, mind ahol jó a föld, a víz, a levegő?!” – ez Vona szerint Magyarország. 
Eszmefuttatásában az ekkor még szélsőjobboldali politikát képviselő politikus arra a következtetése jutott, hogy Izrael felvásárolja majd Magyarországot és elfoglalják a zsidók a hazánkat – teszik mindezt azért, mert saját hazájukat élhetetlenné teszik, amihez Magyarország is hozzájárul.
 Az ünnepségen szót kaptak többek közt ifj. Hegedűs Lóránt református lelkész (a palesztin terrorszervezetre hajazó HAMASZ nevű alakulat nevében), és ifj. Hegedűs Lórántné országgyűlési képviselő. Fotók tanúsága szerint elment a magyar-arab barátságot ünnepelni Kovács Rajmund, akit a Jobbik országgyűlési képviselő-jelöltként többször is elindított választásokon, valamint Orbán Imre, aki akkoriban a Jobbik Veszprém megyei elnöke volt, ma is megyei önkormányzati képviselő.

A VIDEÓ IDE KATTINTVA NÉZHETŐ MEG.

PestiSrácok
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ