Cropped landscape
Gazdaság
Varga Mihály: A versenyképesség erősítésében kiemelt szerep jut a kkv-knak
2018-02-0507:30
Varga Mihály, Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, oecd, kis- és középvállalkozások, Parragh László, Alvaro Pereira
Magyarország versenyképességének további erősítésében kiemelt szerep jut a kis- és középvállalkozásoknak - nyilatkozta az MTI-nek Varga Mihály arról a hétfői konferencián nyilvánosságra kerülő kkv-stratégiáról, amely a kormány és a párizsi székhelyű Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szakmai együttműködésében készül el. 
Hozzátette, a két fél szorosan együttműködve dolgozta ki a 2013-ban elfogadott kkv-stratégia megújított tervezetét, kifejezetten a magyar körülmények, szabályozási környezet és a vállalati sajátosságok figyelembevételével. A miniszter a megállapodás fontos tartalmi elemének nevezte, hogy a hangsúlyt a magyar kkv-k versenyképességének és termelékenységének előmozdítására kell helyezni. A szakmai anyag így külön-külön vizsgálja azokat a problémákat, amelyek a vállalkozások indulásakor mutatkoznak, illetve a növekedési szakaszban, végül az úgynevezett "érett" fejlődési szakaszban jelentkező feladatokat, nehézségeket. 
    
A kormány 2017-ben meghirdetett versenyképességi fordulatának nélkülözhetetlen követelménye a magyar kkv-k termelékenységének növelése - húzta alá Varga Mihály. Az OECD arra kapott felkérést, hogy a magyar gazdasági, jogi környezet ismeretében, a nemzetközi tapasztalatokat, a jó gyakorlatokat is figyelembe véve fogalmazzon meg olyan stratégiai javaslatokat a kormány számára az érintett magyar kormányzati szereplők bevonásával, amelyek hosszú távon képesek a kkv szektor helyzetbe hozására, termelékenységének növelésére és így fokozottabb bekapcsolásukra a nemzetközi gazdasági vérkeringésbe vagy az úgynevezett globális érték láncolatba - hangsúlyozta. 
    
Arra a kérdésre, hogy ebben a tervezésben miért az OECD Magyarország partnere, Varga Mihály elmondta: a szervezet a fejlett gazdaságok klubja, immár 35 tagállammal minden kontinensről. Az elmúlt három évtizedben az OECD gyűjtötte össze egy helyen a legtöbb tudást és tapasztalatot a működő piacgazdaságokról, nehézségekről és kihívásokról, a jó megoldásokról és talán a legtöbbet tette kutatásokkal és elemzésekkel az újabb és újabb globális kihívásokra adandó gazdaságpolitikai válaszok kialakítása érdekében. 
    
Varga Mihály a Nemzeti Versenyképességi Tanács elnökeként különösen fontosnak tartja, hogy a hazai vállalkozói kör első kézből értesüljön a stratégia legfontosabb tanulságairól és eredményéről. Ezt a célt szolgálja a nemzetgazdasági tárca által szervezett hétfői budapesti konferencia, amelynek kiemelt vendége lesz Alvaro Pereira, az OECD illetékes igazgatója, valamint Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. 

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ