Cropped landscape
Gazdaság
Varga Mihály: A gazdaságnak stabilizációra, innovációra és bizalomra van szüksége
2018-02-0513:30
Varga Mihály, ngm, kis- és középvállalkozások, oecd, Alvaro Pereira
A gazdaságban a stabilizáció, az innováció és a bizalom fontosságát hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) közös konferenciáján Budapesten, ahol a nemzetközi szervezet magyar kis- és középvállalkozások (kkv) fejlesztésére javasolt stratégiájának munkaanyagát mutatták be.
Köszöntőjében a nemzetgazdasági miniszter kiemelte: 2010 után a magyar kormány gazdaságpolitikai fordulatot hajtott végre, fegyelmezett gazdaságpolitikát valósít meg, a magyar gazdaság úgy tud növekedni, hogy közben csökkent a külső államadósság. 
    
Alvaro Pereira, az OECD megbízott főközgazdásza elmondta, munkaanyagukban helyzetértékelést adtak a magyar kkv-kről, és javaslatot tesznek a növekedésük segítésére. Úgy látják, hogy nemzetközi trendekhez hasonlóan Magyarországon is fontosak a mikro- és kisvállalatok, ugyanakkor javítani kell termelékenységüket és túlélési esélyüket. 

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ