Cover
Belföld
Hoffmann Rózsa: A KDNP következetesen védi a kisebbségek ügyét
2018-02-0512:51
Hoffmann Rózsa, kdnp, európai tanács, oktatás, kisebbségi nyelvek védelméről szóló jelentés
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) itthon és nemzetközi fórumokon egyaránt következetesen védi a kisebbségek ügyét, és kötelességének tekinti felemelni szavát jogaikért - mondta Hoffmann Rózsa, kereszténydemokrata országgyűlési képviselő hétfőn, Budapesten.
A kormánypárti politikus felidézte, hogy az Európa Tanács parlamenti közgyűlése január 23-án nagy többséggel fogadta el a regionális és kisebbségi nyelvek védelméről szóló jelentést. 
    
A dokumentum, amelynek jelentéstevője Hoffmann Rózsa volt, többek között kitér az anyanyelvű oktatás jelentőségére, a megfelelő tanárképzés megszervezésének fontosságára, az anyanyelvi tankönyvek alkalmazásnak szükségességére, valamint arra, hogy az államnyelvet hatékony módon sajátíthassák el a nyelvi kisebbségben élő közösségek. Kiemeli annak fontosságát, hogy a különböző nyelvi és regionális kisebbségek képviselői vegyenek részt a velük kapcsolatos döntések meghozatalában mind az oktatás, a közigazgatási nyelvhasználat, a média, valamint a kultúra területén. 
    
Hoffmann Rózsa rámutatott: Európában több mint 50 millióan élnek regionális, nemzeti kisebbségi sorban, és sokszor nyelvhasználatuk nehézségekbe ütközik, korlátozzák azt. A jelenség különösen érinti a magyarságot, hiszen több millióan élnek kisebbségi sorban a Kárpát-medencében és a szórványban. Kiemelte: lelkiismereti és emberi kötelesség őket segíteni, és jogaikért felemelni a szavukat. 
    
A KDNP-s politikust kérdezték a diákok oktatást érintő követeléseiről is. Mint kiemelte: oktatási államtitkárként számtalanszor tárgyalóasztalhoz ült a diákokkal, és az oktatásért felelős miniszter is ezt teszi, hiszen az országos diákparlament képviselői jelen vannak a köznevelési kerekasztalon is. Hozzátette: a diákok véleménye nagyon fontos, ő ezt képviselte tanárként, igazgatóként és a később oktatási államtitkárként is ezen az állásponton volt. 

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ