Cover
Belföld
Wilders: Nem a holland Orbán vagyok
2018-02-0210:18
A holland Szabadságpárt vezetője a Heteknek adott nagyinterjújában elmondta, mit gondol a tavaly befogadott 1300 bevándorlóról, a „lázadás évéről” és arról, hogy miért hasonlítják állandóan Donald Trumphoz. 
Geert Wilders a Hetek kérdésére válaszolva elmondta, szerinte a Magyarországra befogadott „oltalmazottak” száma mindössze egy csepp a flakonban, ezért ő vakon aláírná szemben azzal a helyzettel, amit Hollandiában tapasztal. Azzal viszont már nem ért egyet – bár a belügyekbe nem akar beleszólni -, hogy a magyar kormány gratulált Erdogan sikereihez, mert szerinte a török államfő egy radikális iszlamista, gonosz ember.

A holland politikus kifejtette, a tavalyi évet inkább „hazafias tavasznak” nevezné a „lázadás éve” helyett, hiszen a célokat ugyan még nem sikerült elérni, de nagy előretörést tapasztalhattak a különböző választásokon. Orbánnal kapcsolatban úgy fogalmazott, azt kívánja, Hollandiának olyan miniszterelnöke legyen, akiben csak tizedannyi kurázsi van, mint a magyar kormányfőben.

Wilders beszélt a Heteknek arról is, hogy hősnek tartja a feleségét, amiért viseli a munkássága következményeit. Erőfeszítéseit annak ellenére sem bánta meg, hogy Európa szerinte rosszabb helyzetben van, mint pályafutása kezdetén.

Magyarországi körútját nagyon sikeresnek tartja, rengeteg bátorítást nyert a barátságos emberektől. Az országra második otthonaként tekint, miközben úgy véli, a magyar emberek már számtalanszor bebizonyították, hogy Dávidként képesek küzdeni a Góliát ellen, legyen szó az oszmánokról, a kommunizmusról, vagy épp a brüsszeli bürokratákról.

Hetek

Geert Wilders az ECHO TV-nek is adott interjút, ami a IDE KATTINTVA megtekinthető
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ