Cover
Gazdaság
Kiugró halfogyasztás az év elején
2018-02-0209:28
A január elsején bevezetett haláfa-mérséklés következményeként az ágazatban az előző év végén még tízszázalékos fogyasztásnövekedést jósoltak, ám ehhez képest voltak olyan üzletek, amelyek húsz-harminc-negyven százalékos emelkedést tapasztaltak - írta pénteki számában a Magyar Hírlap
A lapban megszólalt Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (Mahal) szóvivője, aki elmondta: a teljes éves halmennyiség harmadának felvásárlása mindig az év végi ünnepi időszakra koncentrálódik. Decemberben még azt jelezte, hogy mintegy 15-17 százalékos árcsökkenés várható a 27-ről 5 százalékra történő áfacsökkentésnek köszönhetően, amely az ágazat fehéredésére is jótékonyan hat majd. Az akkori várakozásai szerint a belföldi halfogyasztás várhatóan tíz százalék körül nő az idén. 
   
Mivel a haltermelők nem emelték az átadási árakat, így az áruházláncok - ígéretük szerint - a teljes árelőnyt átadták a fogyasztóknak, ami 17 százalékos általános áresést hozott, de van olyan piaci szereplő, amely 22 százalékos kedvezményig is elment. 
    
A Magyar Hírlapnak Fodor Attila, a CBA áruházlánc kommunikációs igazgatója elmondta: ahol kínálat van friss halból, ott átlagosan 20-30 százalékkal, de egyes boltjaikban 40 százalékkal is nagyobb az értékesítés volumene az előző év azonos időszakához képest. 
    
Az áfakulcs mérséklésével a tavaly még kilónként 2300-2400 forintba kerülő pontyszelethez most 1900-2000, a lazacfiléhez - amely 2017-ben még 7000 forint volt - idén 5800 forintért lehet hozzájutni.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ