Cover
Gazdaság
Csak a biztonságos országok maradhatnak versenyképesek a turizmusban
2018-01-3113:16
magyar turisztikai ügynökség, biztonság, terrorizmus
Hosszú távon csak a biztonságos országok maradhatnak versenyképesek a turizmusban, mivel az úti célok kiválasztásánál ma már ez az egyik legfontosabb szempont - mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója szerdán Budapesten, a szervezet sajtótájékoztatóján. Hangsúlyozta, hogy Magyarország a biztonság miatt is rendkívül kedvelt úti cél, népszerűségét az utóbbi évek adatai is gazolják.
Ismertette, hogy Magyarországon a turisták 2017-ben novemberig annyi vendégéjszakát töltöttek el, mint 2016-ban összesen, és az egész éves szám tavaly valószínűleg megközelítette, illetve elérte a 30 millió vendégéjszakát, ami majdnem 50 százalékos emelkedés 2010-hez képest. A kereskedelmi szálláshelyek bevétele ennél is jóval nagyobb arányban, 112 százalékkal nőtt tavaly a 7 évvel korábbiakhoz képest - tette hozzá. A legnépszerűbb idegenforgalmi ágazatok egyike továbbra is a gyógyturizmus: a belföldi bruttó szállásdíj-árbevétel 42 százaléka keletkezett gyógyszállókban, 2010 azonos időszakához képest 2017 első kilenc hónapjában több mint 91 százalékkal emelkedett az egészségmegőrzési céllal utazók száma belföldön és 131,5 százalékkal költöttek többet, mint 7 éve - közölte. Hangsúlyozta, hogy jelentősen nőtt a külföldi turisták száma is, a tavalyi évre vonatkozó becslések szerint a vendégéjszakák számát tekintve a Szlovákiából érkezőknél 160 százalékos az emelkedés 2010 óta. 
A csehek 105 százalékos növekedéssel 880 ezer, az Egyesült Királyságból és Lengyelországból érkezők 96 százalékos növekedéssel 1 millió és 750 ezer vendégéjszakát töltöttek el Magyarországon, és 90 százalék fölötti bővülés köthető az orosz turistákhoz is. 
A tíz legnagyobb küldő ország sorából kiemelkedik az Egyesült Államok - az amerikai turisták 7 év alatt 81 százalékos növekedéssel tavaly 750 ezer vendégéjszakát töltöttek el -, míg a Romániából érkezők 65 százalékkal, az Olaszországból érkezők pedig 49 százalékkal többet, mint 2010-ben. Ázsiából 150 százalékos - Koreából és Kínából 350 százalékos - volt a növekedés tavalyig, de a legnagyobb küldő piac továbbra is Németország: a német vendégek tavaly több mint 2 millió vendégéjszakát töltöttek Magyarországon - mondta Guller Zoltán, aki szerint a külföldiek érkezését ösztönözheti a közvetlen repülőjárat indulása Budapest és New York között, valamint az is, hogy a legnagyobb online kínai utazási iroda Budapestre hozza európai központját. Az MTÜ vezérigazgatója szerint az állami és önkormányzati beruházások is hozzájárultak ahhoz, hogy Magyarország "vonzóbb, mint valaha". A panziófejlesztési pályázat sikerét mutatja, hogy már majdnem 600 panzió jelentkezett több mint 21 milliárd forint támogatásért, a jelentkezési határidő március 14-ig meghosszabbodott - tette hozzá.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ