Cover
Gazdaság
Lepsényi István: A digitális átalakulás a gazdasági növekedésben egyre nagyobb szerepet kap
2018-01-3013:40
digitális, átalakulás, fejlődés, vállakozás
A Magyarországon működő multinacionális vállalatok széles körben alkalmazzák a digitalizációt, ugyanakkor a hazai kis- és középvállalkozások közül kevesen és szigetszerűen használják a legkorszerűbb technológiát - mondta Lepsényi István.
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke szerint a digitalizáció megvalósításában a magyar kis- és középvállalkozások lemaradásban vannak, nem ismerik a tartalmát, következményeit, köztük azt, hogy beszállítóként e nélkül nem tudnak a piacon maradni. Lepsényi István kiemelte, fontos, hogy a kisvállalkozói szektorban megvalósuljon a digitalizáció, és ebben az oktatás, a digitális kompetencia megszerzése jelentős szerepet játszik. Példaként említette, hogy tíz éven belül a mostani szaktudás 80 százaléka megváltozik, a mesterséges inteligencia térnyerésével új szakmák lesznek. Az államtitkár kitért arra, hogy a kamara és a kormány között jó egyűttműködés alakult ki, a kamara sok hasznos ötletet fogalmaz meg, például az oktatás, a szakképzés, a vállalkozások fejlesztése területén.
Az MKIK rendkívüli küldöttgyűlésén elfogadták a választott bíróság alapító okiratának módosítását. A napirendi ponttal kapcsolatban Parragh László, az MKIK elnöke elmondta, hogy tavaly az Országgyűlés megváltoztatta a választott bíráskodás szerkezetét és rendjét. Eszerint egy választott bíróságba integrálják az MKIK mellett korábban működött állandó bíróságot, valamint a pénzügy és az energia területével foglalkozó bíróságokat. Az így integrált választott bíróság az MKIK mellett működik majd, a választott bíróság elnökségének hét tagja kinevezéssel kerül a testületbe, ebből hármat az MKIK elnöke nevezett ki, a többieket a szakmai szervezetek adták.
Az elnöki pozíciót Burai Kovács János ügyvéd látja el, a bírókat az MKIK elnöksége választotta meg. Parragh László a közgyűlés zárszavában arról tájékoztatta a küldötteket, hogy a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke ügyészségi törvényességi vizsgálatot kért a fővárosi kamaránál. Az MKIK elnöke szerint rossz fényt vet az egész kamarai rendszerre, a társadalmi megítélésére a BKIK-ban tapasztalható folyamat, a különböző érdekcsoportok egyéni érdekekre visszavezethető mozgása. Amennyiben az ügyészségi vizsgálat bármilyen negatív megállapítást tesz, akkor annak következménye lesz - mondta Parragh László. 

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ