Cover
Külföld
A szíriai török hadműveletek újabb ellenzőit vették őrizetbe Törökországban
2018-01-2310:59
Törökország, hadművelet, recep tayyip erdogan
Újabb negyvenkét embert vettek őrizetbe Törökországban, amiért a szíriai Afrínnál indított török hadműveletet ellenző és arról valótlan állításokat tartalmazó posztokat tettek közzé a közösségi médiában - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség. A kormány szerint ez terrorista propaganda. 

Az Olajág fedőnevű török katonai beavatkozás szombaton kezdődött, hétfőig huszonnégy embert állítottak elő hasonló indokkal. Nyomozást azonban összesen ötvenhét gyanúsított ellen indítottak hétfőig, mások mellett a kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP) szóvivője, Ayhan Bilgen és a HDP társelnök-helyettese, Nadir Yildirimmel szemben is. Yildirim egy körlevelében "megszállási kísérletnek" minősítette a hadműveletet és az utcára hívta tiltakozni az embereket. 
A mai napon a nyugat-törökországi Izmir, Denizli és Manisa tartományokban összesen huszonhárom embert vettek őrizetbe, köztük a HDP Izmir tartományi elnökét, Cerkez Aydemirt. 

A kelet-törökországi Van, Igdir és Mus tartományokban tizennégy embert állítottak elő, a dél-törökországi Mersinben pedig öt gyanúsítottat vettek őrizetbe. 
A török haderő szombaton nagyszabású katonai beavatkozásba kezdett az északnyugat-szíriai Afrín térségét ellenőrző Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia ellen, mert úgy vélte, hogy az YPG "folyamatosan bővülő fegyverarzenálja" miatt napról napra nagyobb fenyegetést jelentett Törökországra nézve. Ankara a törökországi kurd szeparatista Kurdisztáni Munkáspárttal (PKK) szövetséges terrorszervezetnek tartja az YPG-t, miközben Washington fegyverekkel támogatja a szíriai kurd milíciát az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni harcban. A török vezetés a HDP-t egyúttal a PKK politikai szárnyának tekinti. 

Recep Tayyip Erdogan török államfő vasárnapi beszédében jelezte:
 lépésről lépésre követjük a HDP-t, ahol az utcára vonulnak, a biztonsági erők a nyakukban lesznek.
Szintén a mai napon a török haderő azt közölte, hogy a légierő - az afríni beavatkozással párhuzamosan - hétfőn az észak-iraki Zap térségében olyan PKK-milicistákra mért csapást, akik állítólag támadásra készültek a határ menti török katonai bázisok ellen. A jelentés szerint a légicsapásban óvóhelyek és lőállások semmisültek meg. 

A kurd szeparatisták főhadiszállása Zaptól délkeletre, az ugyancsak észak-iraki Kandil-hegységben található. A török légierő időről időre hasonló csapásméréseket hajt végre a területen. 
 
MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ