Cover
Külföld
Több nagy kiterjedésű olajfoltot találtak az iráni tartályhajó balesetének helyszínén
2018-01-1608:09
olaj, baleset, hajó
Több nagy kiterjedésű olajfolt is keletkezett a Kelet-kínai-tengeren, azon a helyen, ahol elsüllyedt az iráni tartályhajó. A szennyezés egyre nő, de egyelőre nem tudták pontosan felmérni, hogy mekkora károkat fog okozni a tenger élővilágában. 
A katasztrófa helyszínétől délnyugatra találtak egy 15 kilométeres olajfoltot, illetve tőle keletre még egyet, amely 18 kilométer hosszú. Mintegy 530 kilométerre vannak Sanghajtól és 310 kilométerre a japán Naha városától. 
Két hajó és egy repülőgép tartja megfigyelés alatt a helyzetet. A 136 ezer tonna rendkívül könnyű olajat (gázkondenzátumot) szállító, panamai zászló alatt hajózó, Szancsi nevű iráni tartályhajó január 6-án borult lángba, miután összeütközött egy kínai hajóval Sanghajtól körülbelül 300 kilométerre keletre. A tartályhajó egy hétre rá, vasárnap süllyedt el. A baleset oka továbbra sem ismert, de jelentések szerint megtalálták a tankerhajó adatrögzítő berendezését, amely elemzése magyarázattal szolgálhat.
A hajón 32 ember volt, 30 iráni és két bangladesi. Hármuk holtteste került elő eddig. A többiek eltűntek. Az iráni mentőegységek szóvivője már vasárnap közölte, hogy nincs már esély arra, hogy túlélőt találjanak. A gázkondenzátum - amelyet az olajiparban könnyű olajnak is neveznek - egy része továbbra is ég a tengeren. Rendkívül mérgező és gyorsan égő anyagról van szó, amely ha a vízben marad, komoly károkat okozhat az élővilágban.

A Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet arra hívja fel a figyelmet, hogy a kondenzátum nagy része elég, nem hagyva maga után az olajszennyezésekre jellemző fekete foltot a víz felszínén, de amely nem ég el, azt nehéz lesz elválasztani a víztől, mert vékony, színtelen, és a vízben részben oldódó anyagról van szó.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ