Cover
Külföld
Női miniszterelnök-jelöltje van a román szociáldemokratáknak
2018-01-1613:14
román, miniszterelnök, jelölt
Viorica Dancila európai parlamenti képviselőt jelöli Romániában a legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkező Szociáldemokrata Párt a miniszterelnöki posztra, amely Mihai Tudose hétfőn bejelentett lemondása nyomán üresedett meg. 
A mérnöki végzettségű, 54 éves Dancila 2015 óta vezeti a szociáldemokraták nőszervezetét, 2009 óta tagja az EP-nek. 2008-2010 között abban a dél-romániai Teleorman megyében volt önkormányzati képviselő, amelynek megyei tanácsát Liviu Dragnea mostani pártelnök vezette. Kinevezése esetén Dancila lehet Románia első női miniszterelnöke.
A Digi 24 hírtelevízió úgy tudja: jelöltjük megválasztása előtt a szociáldemokraták megállapodtak abban, hogy nem nacionalista, hanem európai elkötelezettségű, Brüsszellel jó kapcsolatokat ápoló miniszterelnököt akarnak. A hírforrás felidézte: Dancila egyike volt azoknak a szociáldemokrata politikusoknak, akik Carmen Dan belügyminiszter védelmére keltek és nyíltan bírálták az őt lemondatni próbáló Mihai Tudose kormányfőt.
Dancila szerint Tudose korábban másik két nőt is „megalázott”, amikor tavaly októberben eltávolította kormányából a bűnvádi eljárás alá vont Sevil Shhaideh miniszterelnök-helyettest, és Rovana Plumb környezetvédelmi minisztert. Arra a kérdésre, hogy mennyire lesz szabad keze Dancilanak a kormánynévsor összeállításában, ha megkapja erre a megbízást az államfőtől, a pártülésről távozó Lia Olguta Vasilescu munkaügyi miniszter azt mondta: Romániának továbbra is politikai kormánya kell legyen, amelynek összetételéről a PSD vezetősége akar dönteni. Tudose lemondását követően Klaus Iohannis államfő kedden Mihai Fifor védelmi minisztert nevezte ki ügyvivő miniszterelnöknek, szerdára pedig kormányalakítási egyeztetésre hívta a parlamenti pártokat.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ