Cover
Külföld
Kövér László: Közép-Európa 450 éve példát mutatott a világnak, és ma is ezt teheti
2018-01-1313:19
Kövér László, Torda, vallásszabadság
Kövér László szerint Közép-Európa 450 éve példát mutatott a világnak, és ma is ezt teheti. 
Az Országgyűlés elnöke az erdélyi Tordán beszélt erről szombaton azon a hálaadó ünnepségen, amelyet a vallásszabadság első kinyilvánításának a 450. évfordulója alkalmából tartottak. Bejelentette, hogy eleget tesz az erdélyi felkérésnek, és kezdeményezi a magyar Országgyűlésben az erdélyi országgyűlés vallásbékét kimondó tordai határozata emlékének megörökítését. 

Kövér László felidézte: az Erdélyben 1568-ban megvalósult felekezetközi békét Európában csak a katolikusok és protestánsok közötti harminc éves vallásháborút 1648-ban lezáró vesztfáliai béke teremtette meg. A vallásszabadságra, mint egyéni jogra csak 1789-ben utalt az emberi és polgári jogok francia nyilatkozata, és ezt az Egyesült Nemzetek Szövetsége csak az 1948-ban elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában teljesítette ki és szavatolta a gondolat-, lelkiismereti és vallásszabadság egyéni jogát minden ember számára. 

Azt is megemlítette azonban, hogy az erdélyi törvényhozók két vonatkozásban nem léptek túl a XVI. századi európai korszellem korlátain. A vallásszabadság jogát nem egyéni, hanem közösségi jogként értelmezték, amelynek csak a katolikus és a protestáns egyházak lehetnek a letéteményesei. Így a korabeli Erdély lakosságának negyedét kitevő románság görögkeleti vallása nem bevett vallásnak, hanem csak tűrt vallásnak minősült, az örmények és a zsidók vallásához hasonlóan. 

Kövér László szerint ma az a felismerés biztosíthat térségi stabilitást és szolidaritást, és teremtheti meg az emberek tartós biztonságérzetét, hogy nemcsak "a hit Isten ajándéka" - amint azt az erdélyi országgyűlés Tordán kinyilvánította - hanem az ember teljes önazonossága is az. Ennek a megélését ugyanúgy nem szabad korlátozni, eltéríteni vagy ellehetetleníteni, mint a vallás szabad gyakorlását. 

A politikus szerint keletről nézve nyugatnak, nyugatról nézve keletnek látszó Közép-Európa országait hol nyugatról, hol keletről próbálták meg függésbe hozni és kizsákmányolni a nagyhatalmak. Úgy vélte: a XXI. században immár nem az alávetendők területét, hanem az alávetendők tudatát szállják meg először. Meg akarják fosztani az embert a nemi, a családi, a vallási és a nemzeti identitásától, mert ezáltal már nem képes érdekeinek felismerésére, kinyilvánítására és szükség esetén azok megvédelmezésére sem. 
   
Rossz hír, hogy Európa népei napjainkban egy ilyen alávetési kísérletnek az alanyai. Jó hír, hogy Közép-Európa nemzeteiben él és munkál az önazonosság megőrzésének az igénye
 - fogalmazott Kövér László. Úgy vélte, nem szabad megismételni a XX. században elkövetett hibákat: "nemzeti önazonosságunkat és törekvéseinket ne egymás ellenében, ne egymás rovására, ne a nemzeti kizárólagosság jegyében, hanem egymást erősítve, a nemzeti méltányosság szellemében éljük, illetve valósítsuk meg". Hozzátette: mindebben akkor is hinni kell, ha az elmúlt napokban az erdélyi magyarságot ért példátlanul durva és irracionális politikai támadás mindennek ellentmondani látszik. 

Victor Opaschi a román kormány vallásügyi államtitkára a mai Románia nagy vívmányának tekintette,  hogy sikerült konszolidálnia azt a vallásszabadságot, amelyet először Tordán hirdettek ki. Arra emlékeztetett, hogy a vallásszabadság kinyilvánításának a 450. évfordulója évében Románia az Erdéllyel való egyesülés centenáriumát ünnepli. Úgy vélte: ezt az évet a szolidaritás szimbolikus évévé lehet alakítani. 
    
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke is kitért beszédében a kettős évfordulóra. Kijelentette: ha 450 évvel ezelőtt lehetséges volt olyan döntést hozni, amely az akkori időkben súlyos konfliktusokhoz vezető alapkérdést oldott meg, ma is hasonló döntésre van szükség. 

Remélem, hogy akkor, amikor a 21. században az identitásunk megőrzését zászlónkra tűzve kérünk jogot arra, hogy szabadon dönthessünk közösségünk jövőjéről, mégsem fogunk lógni, ahogy azt a minap ígérték
 - utalt Mihai Tudose miniszterelnök kifogásolt nyilatkozatára.

A tordai római katolikus templomban tartott hálaadó ünnepség keretében Kovács István, a Magyar Unitárius Egyház közügyigazgatója olvasta fel és nyújtotta át Kövér László házelnöknek, Kelemen Hunor RMDSZ-elnöknek, romániai parlamenti képviselőnek, és Sógor Csaba európai parlamenti képviselőnek az erdélyi történelmi magyar egyházak kezdeményezését. Ebben azt kérik, hogy a három parlament foglalja határozatba a tordai ediktum méltatását, a román és a magyar parlament pedig január 13-át nyilvánítsa a vallásszabadság emléknapjává.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ