Cover
Belföld
Szita Károly: 2018 sorsdöntő év lesz
2018-01-1214:49
Szita Károly, Megyei Jogú Városok Szövetsége, kötelező betelepítési kvóta, soros-terv, migráció
2018 sorsdöntő év lesz Európa, Magyarország és a magyar települések szempontjából, mert Brüsszel fel akarja gyorsítani a kötelező betelepítési kvóták elfogadását - mondta Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke a szervezet konferenciáján, pénteken Budapesten.
A rendezvényen csaknem tízen szólaltak fel, főként Fidesz-KDNP-s városvezetők. Ők mind elutasították az illegális bevándorlást, az Együtt és a Momentum Mozgalom ugyanakkor az esemény ellen hirdetett tiltakozó akciót. 

Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere már nyitóbeszédében előrevetítette: a tanácskozás végén felhívást akarnak elfogadni, amelyben felkérik a kormányt: ha kell, törvényekkel és jogszabályokkal "lépjen fel a Soros-terv és a bevándorlásszervező Soros-szervezetek ellen", mert a migránsok betelepítése komoly fenyegetést jelent a magyar településekre. Hangsúlyozta: az önkormányzatoktól azt kérik, hogy a helyi képviselő-testületek határozatban álljanak ki a "Soros-terv" és az illegális bevándorlók betelepítése ellen, valamint utasítsák el a migrációt szervező irodák nyitását. Az esemény végén kézfeltartással el is fogadták a felhívást, amelyben közös fellépést sürgetnek, hogy megőrizzék a magyar települések és a magyar emberek biztonságát és jövőjét. Úgy fogalmaztak, a magyarok többsége teljesen világossá tette: nem akarja, hogy Magyarország bevándorlóországgá váljon. Szita Károly beszédében azt mondta, továbbra is fennáll annak a veszélye, hogy nagy számban érkeznek migránsok. A bevándorláspárti javaslatok mellett már az Európai Bizottság és az Európai Parlament (EP) is kiállt – jegyezte meg. Felidézte, hogy Soros György üzletember bejelentette: több százezer dollárt oszt szét, hogy megerősítse a vidéki hálózatát Magyarországon, népszerűsítse a saját politikáját. "Terve" veszélyes, mert beteljesülésével megszűnne a mindennapok biztonsága – jelentette ki. Leszögezte, hogy ebben a szituációban nagyon őszintén kell beszélni, nincs helye "maszatolásnak". Ellenzik a kötelező betelepítést, a párhuzamos társadalmak kiépülését – nyomatékosította. Nem akarnak migránsokkal teli falvakat, helyette a megfelelő családpolitikát látják a megoldásnak. Magyarország ma békés állam, és szeretnék, hogy az is maradjon. Szita Károly idézte Tarlós István főpolgármestert (Fidesz-KDNP), aki levélben fejezte ki egyetértését a konferencia célkitűzésével. Zárszavában a kaposvári városvezető kiemelte: üzenetértékű, hogy ilyen sokan összegyűltek. 

Cser-Palkovics András (Fidesz), Székesfehérvár polgármestere, az MJVSZ társelnöke hangsúlyozta, hogy a fejlődés egyik legfontosabb alapfeltétele a nyugalom, a biztonság. Egy olyan fontos kérdésben, mint a migráció, kulturált párbeszédre lenne szükség, Brüsszel azonban az emberek feje felett dönt – vélekedett. Az EP automatikusan, felső korlát nélkül osztaná szét a migránsokat, és pénzügyileg megbüntetné az elképzelés ellenzőit. Soros György helyi irodákat akar nyitni először Pécsett és Debrecenben, később már más városokban is – hangoztatta. Cser-Palkovics András szerint csak a jelenlegi kormány képes megőrizni az ország biztonságát. 

Kocsis Máté (Fidesz-KDNP), Józsefváros polgármestere azt mondta, Budapest ma Európa egyik legbiztonságosabb városa, ami Orbán Viktor miniszterelnök határozott fellépésének, jó politikai felismerésének köszönhető. A budapestiek a jövőben sem akarnak terrorfenyegetettségben élni – fűzte hozzá. A polgármester felmutatott egy kétoldalas írást, amely szavai szerint maga a "Soros-terv". Közölte, hogy a dokumentum az üzletember személyes honlapjáról származik. Európai jelenségnek nevezte, hogy elsőként a nagyvárosokban jelennek meg liberális, "álcivil" szervezetek. Kocsis Máté a szülői felelősségről is beszélt. Azt mondta, nem adhatnak át egy veszélyesebb világot. 

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere nyomatékosította, hogy a migrációról kialakított álláspontja miatt Magyarországot folyamatos támadások érik Brüsszel és Soros György "zsoldosai" részéről. Utóbbiak destabilizálják Európát – jelentette ki. Farkas Éva (Fidesz-KDNP), Makó polgármestere azt mondta, az illegális bevándorlás a nők biztonságát is fenyegeti. Koncz Ferenc (Fidesz-KDNP), Szerencs polgármestere úgy fogalmazott, nem lehetnek másodrendű állampolgárok a nők és a nem muzulmánok. Nógrádi Zoltán (Fidesz-KDNP), Mórahalom polgármestere felidézte, milyen nehézségeket okozott a migráció a magyar-szerb határnál fekvő település életében, és milyen nagy segítséget jelentett a kerítés megépülése. 

Gallai Sándor, a Migrációkutató Intézet tudományos igazgatója kijelentette, hogy bár a bevándorlási helyzet konszolidálódni látszik, ez csupán átmenetinek tekinthető. A migrációs válság nem ért véget, a következő időszakban a szubszaharai térségben várható a legnagyobb népességrobbanás – jelezte. Szavai szerint a jelenlegi bevándorlók több szempontból is eltérnek a korábbiaktól: alacsonyabb az iskolázottságuk és nem próbálnak asszimilálódni. 

Az Együtt a konferenciát megelőző akciót szervezett a helyszínre: Vajda Zoltán elnökségi tag köszöntötte az érkező polgármestereket, akiknek azt mondta, hogy "Soros-terv" nem létezik, csak "Orbán-terv". Szórólapokat osztogatott, amelyek szerint az "Orbán-terv" része a többi között tudatos gyűlöletkeltéssel biztosítani az "illegitim hatalom" megtartását legalább 2030-ig, egy nemzeti szintű korrupciós rendszer kialakítása, valamint évente minimum 1700 milliárd forint közpénz "lenyúlása". A Momentum Mozgalom A magyaroknak reményre van szükségük, nem gyűlöletkonferenciákra címmel hirdetett tájékoztatót.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ