Cover
Belföld
Minden társadalmi réteg helyzete javult
2018-01-1111:34
Minden társadalmi réteg helyzete javult az elmúlt években Magyarországon - mondta Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. A kormánypárti politikus kiemelte: a szegénység kockázata csökkent, és egy nemzetközi felmérés szerint a magyarok 84 százaléka optimistán tekint 2018-ra, ebből a szempontból kedvezőbb helyzetben van Magyarország mint Franciaország, Olaszország vagy Belgium.
Harrach Péter kifejtette: a minimálbér emelésével a legrászorultabb társadalmi rétegeken kívántak segíteni. Ennek összege idén már 138 ezer forint, a garantált bérminimumé pedig 180 ezer 500 forint. Jelezte: egyre kevesebben dolgoznak minimálbérért, számos vállalatnál erőteljes béremelés valósult meg, s 2016-ban a nettó jövedelem 4,2 százalékkal nőtt. 
    
Kiemelte az adókedvezményeket is, köztük a két gyermek után járó havi 35 ezer forintot, valamint az áfacsökkentéseket, amely szintén az egész társadalom számára kedvező. 
    
A szegénységből való kilábalás egyik legfontosabb eszközeként jelölte meg a foglalkoztatás bővítését, 2017 szeptembere és novembere között 3,8 százalékos volt a munkanélküliségi ráta, ez 178 ezer embert jelent. Nem is olyan rég ez a szám még több százezer volt - mutatott rá a frakcióvezető, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a foglalkoztatási ráta 68,8 százalék, azaz 4 millió 450 ezren dolgoznak jelenleg Magyarországon. Ez szintén jelentős javulás - értékelt. 
    
Kitért a munkahelyvédelmi akcióra, ami havonta 900 ezer munkavállalót érint, s megemlítette a közérdekű nyugdíjas szövetkezetek létrejöttét. Eddig 76 ilyen szövetkezet alakult több ezer taggal - mondta. 
    
Harrach Péter jelentős lépésként értékelte az eladósodott családok és a devizahitelesek megsegítése érdekében hozott intézkedéseket. E téren még van tennivaló, erre a választások után mindenképpen sor fog kerülni - jelezte. 
    
Gaal Gergely (KDNP) országgyűlési képviselő a külhoni magyarságot érintő kormányzati intézkedéseket részletezte. Rámutatott: 2010-ben komoly szemléletváltás történt a nemzetpolitikában, és immár az alaptörvény is rögzíti: felelősséget viselnek a határokon kívül rekedt nemzettársakért. 
    
Kitért az egyszerűsített honosításra, amelynek köszönhetően 2017 decemberében az egymillimodik új magyar állampolgárt köszönthették, valamint a Kőrösi Csoma Sándor- és Petőfi Sándor-programra, amelyek célja, hogy a külhoni magyar közösségek kulturális életét felpezsdítsék. Megemlítette a Márton Áron, Szent László és Mátyás király köré szervezett emlékéveket, s hangsúlyozta: a külügyi tárca részéről jóval bátrabb fellépés volt tapasztalható többek között az ukrán oktatási törvény, és a marosvásárhelyi iskola ügyében. 
   
 Rámutatott: 2018. január 1-jétől a külhoni területekre is kiterjesztették az anyasági támogatást és a babakötvényt. Felhívta a figyelmet a Minority SafePack európai polgári kezdeményezésre, amelynek célja, hogy az Európai Unió jogi lépéseket tegyen a nemzeti és nyelvi kisebbségekhez tartozó emberek védelmének javítása, valamint az unió kulturális és nyelvi sokszínűségének megerősítése érdekében.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ