Cover
Belföld
„A bevándorlásszervező civilek ne zavarják a települések biztonságát”
2018-01-1010:40
A polgármestereknek meg kell mutatniuk, hogy nem kérnek sem a bevándorlásból, sem a bevándorlásszervező irodákból - mondta Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.

Kaposvár Fidesz-KDNP-s polgármestere felidézte: egy évvel ezelőtt a polgármesterek 80 százaléka közös nyilatkozatban utasította el a kötelező betelepítési kvótát. Mint mondta, ez a kezdeményezésük nem járt sikerrel, mert az Európai Unió ahelyett, hogy a bevándorlás megállításával foglalkozott volna, most felső korlát nélküli betelepítésről beszél.
    
Emellett tavaly novemberben az Európai Parlament olyan határozatot fogadott el, amelyben nagy szerepet szán a civil szervezeteknek a bevándorlás szervezésében, Soros György pedig több százezer dollárt szán hálózatának megerősítésére és bevándorlásszervező pontokat kíván létrehozni. Ilyen civil szervezetek megjelentek már Pécsett és Debrecenben is - tette hozzá.
    
Szita Károly közölte, többen is veszélyesnek és aggasztónak tartják ezeket az eseményeket, ezért kérik a polgármestereket, beszéljenek erről a pénteki, budapesti konferencián.
    
Hangsúlyozta: Magyarországon kevés bevándorló van, és azt szeretnék, ha ez így is maradna.
    
"Nem akarok Kaposváron és Magyarországon sem bevándorlókat, nem szeretném, ha a településeken a biztonság veszélyben lenne" - tette hozzá.
    
Szita Károly veszélyesnek tartja a most megjelenő civil szervezeteket, amelyek megfogalmazása szerint "eddig be se tették a lábukat" a városba.
    
Cser-Palkovics András (Fidesz), Székesfehérvár polgármestere, a szervezet társelnöke hangsúlyozta: az önkormányzatok, így Székesfehérvár is szoros kapcsolatot tart fenn a civil szervezetekkel és az önkormányzat nagyra értékeli a több száz, a közösségért hosszú ideje dolgozó civilek munkáját. Ugyanakkor - tette hozzá - ezeket a civil szervezeteket meg kell különböztetni azoktól, amelyek bevándorlást segítő irodákat akarnak működtetni.
    
"Ezeknek a civil szervezeteknek a közösséghez nincs közük, és nem szeretnénk, ha a települések biztonságát megzavarnák" - mondta, jelezve: a pénteki konferencián ezek, a helyi közösségek biztonságát érintő kérdések lesznek a középpontban.
    
Szita Károly egy kérdésre válaszolva azt mondta: hatvan olyan szervezet van, amelyet Soros György támogat, ezek közül nem mind új, de most aktivizálták magukat azokon a településeken, ahol korábban nem voltak jelen.
    
Kaposvár polgármestere közölte: a konferencián arra kéri majd polgármester-kollégáit, kérjék fel a kormányt, hogy az tegyen meg mindent a kötelező kvóta ellen.
    
Cser-Palkovics András megjegyezte: ő úgy látja, ez az egyetlen kormány, amely meg tudja védeni a bevándorlástól Magyarországot.
    
Szita Károly kérdésre válaszolva elmondta: az MJVSZ kidolgozott egy béremelési programot az önkormányzatoknál dolgozók számára, ha ez elfogadható a települési önkormányzatok számára, akkor a kormány elé terjesztik.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ