Cover
Belföld
Vona Gábor: A Jobbik önként nem fogja kifizetni az ÁSZ-bírságot
2018-01-0917:49
vona, jobbik, Halász János, ÁSZ
A Jobbik önként nem fogja kifizetni az Állami Számvevőszék által kiszabott 331 millió forintos bírságot - közölte Vona Gábor pártelnök az elnökség keddi ülésének döntését. Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott: az ÁSZ-nak 15 napja van, hogy visszatérjen a törvényesség talajára, amit maga hagyott el, és megszüntesse az "ezer sebből vérző, alkotmányellenes eljárást". Ha nem így történik, akkor kimondható, hogy megvalósult Magyarországon a diktatúra - mondta a Jobbik elnöke.
A pártelnök értékelése szerint a Jobbiknak nem a számvevőszékkel van vitája, hanem a Fidesszel, és az egész ügy mögött Orbán Viktor áll. A kormányfőt korrupt zsarnoknak nevezte, aki nem képes sportszerűen küzdeni és vitára kiállni. Elmondta azt is, hogy továbbra is folytatják a pénzgyűjtést, céljuk, hogy el tudjanak indulni a parlamenti választásokon. Azt sem tartotta elképzelhetetlennek, hogy az eljárás végén a Jobbik vezetőit börtönbe zárják. Ezt arra alapozta, hogy pártelnökként felel a párt gazdálkodásáért, majd a választás tétjeként jelölte meg, vagy ő, vagy Orbán Viktor kerül börtönbe. Kérdésre azt is elmondta, hogy az első negyedéves állami támogatás - mintegy 111 millió forint - már megérkezett a párt számlájára, a gyűjtésből pedig eddig 54,5 millió forint folyt be. 

Tudomása szerint egy esetleges behajtás az állami kampánytámogatást nem érintené. Vona Gábor arról is beszámolt, hogy elsősorban nemzetközi jogi fórumokon keresnek jogorvoslati lehetőséget, de a hazai lehetőségeket is vizsgálják. Egy másik kérdésre azt is elmondta: abban nem gondolkodnak, hogy új pártot alapítsanak, szerinte a következő három hónapban azt nem lehetne végigvinni.

A bírságot fizetné ki az adományokból a Jobbik

A tiltott pártfinanszírozás miatt kiszabott bírságot fizetné ki az adományokból a Jobbik - jelentette ki a párt alelnöke, Z. Kárpát Dániel.
Mindannyian tudjuk, hogy a Jobbiknak nincs olyan tartalékállománya, amiből ezt az ész nélküli és a jogszabályokat ezer ponton megsértő úgynevezett bírságot ki tudná fizetni. Nyilvánvaló módon bízunk a magyar emberekben, a magyar választókban, ezért is indítottunk egy közösségi adománygyűjtést.
Míg Z. Kárpát Dániel szerint az adományokból a büntetést fizetik ki, addig egy nappal korábban még teljesen mást állítottak, akkor azt mondták, hogy 
"arra használjuk fel, hogy a szakértői apparátusunkat a továbbiakban is meg tudjuk tartani".
Az adománygyűjtés kezdetén pedig még arról beszéltek, hogy a pénzre azért van szükségük, hogy el tudjanak indulni a választáson.

Halász János: A törvényeket a Jobbiknak is be kell tartani

"Én azt javaslom, hogy a Jobbik ne az ÁSZ-ban keresse a hibát, hanem saját magában, hiszen ezt az egész ügyet Vona Gábor és Simicska közösen bénázta el" - mondta Halász János a Fidesz-frakció szóvivője. Hozzátette: a törvényeket a Jobbiknak is be kell tartania.

ECHO TV Híradó
MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ