Belföld
Az idén 4 milliárd forint jut szociális tűzifára
2018-01-0912:12
Az idén négymilliárd forintot használhatnak fel az önkormányzatok a Belügyminisztérium önkormányzati költségvetési fejezetéből szociális tűzifa vásárlására - közölte a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős államtitkára kedden, a Pest megyei Galgahévízen. 
A program keretében az ötezernél kisebb lélekszámú települések igényelhetik a pluszjuttatást, annak érdekében ellássák tüzelővel a nehéz körülmények között, krízishelyzetben élő helyi lakosokat - közölte sajtótájékoztatón Pogácsás Tibor. 
    
A idei keretre 2255 település nyújtotta be igényét, ami néhány tucattal kevesebb, mint egy évvel korábban; az önkormányzatok saját hatáskörükben osztják szét a tüzelőt - tette hozzá a politikus. 
    
Mint elmondta: a 25 köbméternél kevesebb fát igénylő települések esetében a teljes mennyiséget biztosítják. Akik ennél többet kérnek egy viszonyszám alapján részesülnek a keretből. Ezt a képletet a helyben élő közfoglalkoztatottak, illetve aktív korúak száma alapján határozzák meg. 
    
Hangsúlyozta, hogy a tárca évről-évre egyeztet az állami erdőgazdaságokkal, annak érdekében, hogy rendelkezésre álljon a megfelelő mennyiségű tűzifa. Ugyanakkor az önkormányzatok a keretből más, nem állami szolgáltatóktól is vásárolhatnak - tette hozzá. 
   
 Közlése szerint december 22-ig 184 ezer köbméter tűzifára jelentettek be igényt az erdőgazdaságoknál az önkormányzatok, 3,1 milliárd forint értékben. 
    
A települések gondoskodnak arról, hogy legkésőbb február 15-ig minden rászoruló hozzájusson a fűtőanyaghoz - mondta Pogácsás Tibor. 
    
Vanó András Galgahévíz független polgármestere a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a 2600 lakosú településen a minisztériumi támogatás nyomán teljesen ki tudják elégíteni a szociális tüzelő iránti igényt.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ