Cover
Kultúra
Hunyadi Mátyás emlékévet hirdet 2018-ra a Nemzetpolitikai Államtitkárság
2018-01-0819:00
mátyás, király, emlékév
Mátyás király 1458-tól 1490-ig uralkodott, melynek már a kezdetén is rendkívül határozottnak bizonyult. Volt, akit fegyverrel, volt, akit pénzzel vett rá, hogy támogassa. Néhány év alatt pedig sikerült uralmát megszilárdítania, hazánk soha nem volt annyira erős, mint az ő uralkodása idején - mondta Gaal Gergely, az emlékév elnöke az ECHO TV Tudakozó című műsorában.
„Mátyás király uralkodása talán azért is a legfontosabb, mert ő egy nagyon erős magyar államot tudott megteremteni, és az akkoriban megerősödő, és Európát egyre inkább fenyegető mohamedán, oszmán birodalom ellen egy közép-európai összefogást akart megteremteni”
- mondta Gaal Gergely országgyűlési képviselő, KDNP.

Az emlékév alkalmából szervezett programsorozat Szegedről indul január 12-én, majd az ország és a határon túli települések mellett Bécsbe is ellátogat a rendezvény. Kolozsvár kiemelt helyszíne lesz a Mátyás király emlékévnek. 
„Mátyás király egy olyan személyisége történelmünknek, akit talán a legtöbben ismerünk. Legendássá vált az ő személye” 
-tette hozzá Gaal Gergely.

A teljes adás IDE KATTINTVA megtekinthető. 

ECHO TV - TUDAKOZÓ
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ