Cover
Belföld
Negyven éve tért haza a Szent Korona
2018-01-0621:25
Negyven éve tért haza Amerikából a Szent Korona. Az évforduló alkalmából nyílt napot tartottak az Országházban, ahol az ereklyét bárki ingyenesen megnézhette. Soltész Miklós egyházügyi államtitkár a Baptista Egyház a hazaszállításban betöltött szerepéről emlékezett meg és azt mondta: Billy Graham, Amerika lelkipásztora nélkül a korona nem kerülhetett volna haza. 
Éppen negyven éve, 1978 január 6-án adta vissza az amerikai nép képviseletében a Szent Koronát és a koronázási jelvényeket Cyrus Vance amerikai külügyminiszter. Az évforduló kapcsán megnyílt az Országház: az ereklyéket bárki ingyenesen tekinthette meg. 

Jimmy Carter volt amerikai elnök levélben intézett üzenetet a magyar néphez, melyben azt írta: „Ez volt a kezdete országaink javuló kapcsolatainak, és Magyarország ekkor kapta meg a legnagyobb kedvezményt élvező állam státuszát az Egyesült Államoktól”. A volt amerikai elnök a Baptista Egyháznak is köszönetet mondott, amiért közreműködtek a korona hazajuttatásában. 
A baptisták az évfordulón egy új épülettel gazdagodtak, melyben missziós, illetve oktatási központot hoz létre az egyház. A Budapest VI. kerületi Benczúr utcában lévő épület, a Baptista Ház szombati ünnepélyes átadásán Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár köszönetét fejezte ki az egyháznak a negyven évvel ezelőtti, az azt megelőző üldözések során, valamint napjainkban is végzett szolgálataiért. A kormány és a nemzet köszöneteképpen az ingatlan átadásáról döntöttek, és a többszintes épület felújításához 400 millió forinttal járulnak hozzá - közölte Soltész Miklós. 
    
Az államtitkár beszélt arról, hogy 1946-tól Billy Graham baptista hitszónok 1977 szeptemberi magyarországi látogatásáig a magyarországi baptistáknak, keresztény hívőknek, egyházi vezetőknek sok-sok szenvedést, üldöztetést kellett megélniük. 
    
Kádárék véres kezű diktatúrájukat oldani akarták, a kényszer változást sürgetett. Így került sor - mint mondta - Kádár János vatikáni látogatására 1977 nyarán, majd 1977 őszén érkezett Magyarországra "Amerika lelkipásztora". A kommunisták akkor kimondták: Billy Graham prédikálhat, de cserébe visszakérjük a Szent Koronát. 
    
A baptista egyház részéről segítette a korona hazatérését Jimmy Carter, az Egyesült Államok akkori elnöke, Billy Graham, Haraszti Sándor és Almási Mihály lelkészek. "Abban azonban nem vagyunk biztosak, hogy az akkori kommunisták közül akarva vagy akaratlanul kik voltak, akik ezt a hatalmas szolgálatot Isten tervében megtették" - fogalmazott Soltész Miklós hozzátéve: lehet, hogy nem tudták, de mégis részesei lettek a magyar nemzet megújulásának, a nemzeti tudat megerősítésének. Nem tudták, és nem is akarták esetleg, de a döntéssel hozzájárultak a kereszténység, a keresztény hit megmaradásához és annak megerősödéséhez. 
    
Azt mondta, a baptista egyházat a 32 bevett egyház részeként tartják számon, és az MBE erősíti a keresztény hitet Magyarországon. 
    
Papp János, az MBE elnöke arról beszélt, hogy az ajándék nem csupán öröm, hanem felelősség és lehetőség is a szolgálatra. "Mi ezt szeretnénk a testvéreinkért és az egész nemzetünkért szolgálatként végezni" - fogalmazott. 
    
Elmondta, Billy Graham 1977-es magyarországi látogatását követően szót emelt a magyar népért és a Szent Korona visszaadásáért. Három nappal az Egyesült Államokba történő visszaérkezése után Jimmy Carter "baptista amerikai elnök" aláírta a rendelet a magyar korona visszaadásáról. Három hónap múlva a Szent Korona már Magyarországon volt. 
    
Az átadott épülettel a baptisták a nemzetért szeretnének szolgálni - jelentette ki Papp János. 
    
Az ünnepség részeként az épület falán az átadásról szóló emléktáblát lepleztek le és megemlékeztek a Szent Korona hazatérésnek 40. évfordulójáról is.

ECHO TV HÍRADÓ - MTI 

A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ