Cover
Belföld
Az LMP mindenkire nyitott, aki a korszakváltásban érdekelt
2018-01-0508:51
LMP, jobbik, Kanász-Nagy Máté, mszp, Bárándy Gergely, Gémesi György
Nem cáfolta az LMP szóvivője, hogy újabb MSZP-s politikus csatlakozhat a párthoz. Kanász-Nagy Máté Napi aktuális című műsorunkban azt mondta, politikai science fiction kategória, hogy szövetségre lépnének a Jobbikkal, ugyanakkor azt elismerte, voltak és vannak olyan kérdések, melyekben megvan a közös hang a két párt között. 
Nem cáfolta az LMP szóvivője, hogy az MSZP-s Bárándy Gergely hamarosan az LMP színeiben folytathatja. Kanász-Nagy Máté minderről az ECHO TV Napi aktuális című műsorában beszélt. Tudomása szerint Bárándy Gergely jelenleg még az MSZP tagja, ugyanakkor, ha kilépne a pártból és a frakcióból is, egy olyan új helyzet állna elő, melyet az LMP-nek is értékelni kell és meg kellene hoznia bizonyos döntéseket. 

Kanász-Nagy Máté jelezte, személyi kérdésben lesznek még meglepetések. A szóvivő kifejtette, az LMP egy nyitott párt, ahová jobb, illetve baloldalról is várhatóak új tagok, megerősítve ezzel a korábbi híreszteléseket, azonban konkrét neveket egyelőre nem árult el. 

Aki a mi értékeinket, elveinket, programunkat elfogadja, aki abban érdekelt, hogy ne csak kormányváltás, hanem korszakváltás is legyen Magyarországon, ott megvan az az elvi lehetőség, hogy vele valamilyen együttműködésre lépjünk
- mondta a szóvivő. 

Az LMP-nak az az érdeke, hogy Magyarországon kormány-és korszakváltás történjen – jelentette ki az ellenzéki párt szóvivője. Kanász-Nagy Máté hangsúlyozta, ők minden olyan politikai erővel, társadalmi szereplővel nyitottak a szövetségre, amelyek szintén érdekeltek a korszakváltásban. A politikus azt is mondta, jelenleg Gémesi György Új Kezdet pártjában látják azt a partnerséget, amely elvezethet a kormány-és korszakváltáshoz is. Kanász-Nagy Máté a Jobbikkal kapcsolatos felvetésekre úgy reagált: 

ezek inkább a politikai science fiction kategóriába tartoznak.
Kanász-Nagy Máté úgy látja, hogy a Jobbik változáson megy keresztül, ez pedig egy kaotikus, kínkeserves, problémákkal és káosszal terhelt folyamat. Vona Gábor pártján belül is küzdelmet folytat azért, hogy kiszorítsa a szalonképtelen politikusokat - tette hozzá. A kommunikációs-és identitásválsággal küzdő Jobbik kijelentései és szakpolitikája sok pontban elfogadhatatlan, ugyanakkor vannak ügyek, melyek mentén elképzelhetőnek tartja az együttműködést az ellenzéki párttal az LMP szóvivője. Korábban már volt ilyen, Kanász-Nagy idesorolta a CEU ügyét, a devizahitelesek kérdését és az egyszülős családok támogatását is.

A teljes adás IDE KATTINTVA megtekinthető. 

ECHO TV 
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ