Cover
Külföld
Nógrádi György: A migránsokkal megjelent a bűnözés és a terrorizmus
2018-01-0421:14
angela, merkel, migráció, schulz, terror, bűnözés, német
A 2018-as év első tárgyalását tegnap tartotta a CDU-CSU részéről Angela Merkel és Horst Seehofer, az SPD részéről pedig Martin Schulz. 
Ezen a találkozón fektették le az egy héten át tartó tárgyalások menetrendjét, amelynek eredményeképpen márciusban vagy áprilisban ismét létrejöhet a nagykoalíció. A Napi aktuális vendége Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő volt.
A Seehofer vezette bajor CSU például jelentősen megkurtítaná a migránsoknak járó anyagi juttatásokat, helyette inkább az ország védekezésére költene. Ezek azonban mind olyan javaslatok, amelyek homlokegyenest ellentmondanak az SPD által hirdetett programnak. Angela Merkelnek a kormány megalakítását kellene minél előbb nyélbe ütnie, hiszen az Európai Unió legerősebb gazdaságával bíró országát kell vezetnie – Schulz azonban korábban elzárkózott attól, hogy egy Merkel vezette kormányban vegyen részt. Ráadásul az SPD szereplése a választáson a párt bázisát is demoralizálta; Schulznak tehát saját szavazóit is meg kell győznie arról, hogy a koalíciókötés helyes döntés az SPD részéről.
Nógrádi György műsorunkban elárulta, hogy eddig Németország valamennyi kancellárja megbukott, azonban Angela Merkel már 12 éve kancellár, melyből 10 év sikeres volt. Viszont az elmúlt két évben stratégiai hibákat követett el a migráns kérdésekben - tette hozzá. 

Nógrádi György szerint a német társadalomban tabu volt kimondani, hogy összefüggés van a migráció és a bűnözés között. A migránsokkal megjelent a bűnözés és megjelent a terrorizmus - hangsúlyozta. 

"Nem minden migráns terrorista... de a migránsokkal bejött emberek közt vannak bűnözők és vannak terroristák"
- mondta Nógrádi György.

A teljes adás IDE KATTINTVA megtekinthető. 

ECHO TV
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ