Cover
Belföld
Emelkedik több szociális ellátás összege
2018-01-0209:34
A kormány minden segítséget megad a rászorulóknak, ezért több szociális támogatás összege is emelkedik január 1-jétől - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága kedden az MTI-vel. 

A közlemény szerint emelkedik az ápolási díj összege, nő a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény, a rászoruló időskorúak járadékának  és a normatív közgyógyellátásnak a jövedelemhatára, havi 50 ezer forintos támogatást kapnak a tartósan beteg gyermeküket legalább húsz éven át otthon gondozó nyugdíjasok. 
    
Azt hangoztatták, a kormány fontosnak tartja, hogy a rendelkezésre álló források célzottabban és hatékonyabban érjék el a valóban segítségre szorulókat. 
   
Közölték, az ápolási díj alapösszege január 1-jétől ismét 5 százalékkal emelkedik, valamint a tartósan beteg gyermeküket legalább húsz éven át otthon ápolók számára új támogatási forma lesz elérhető, mely kompenzációt nyújt azoknak, akik az otthoni tevékenységük miatt alacsonyabb összegű nyugdíjat kapnának. 
    
A tartós ápolást végzők időskori támogatása az ápolási díjjal együtt is folyósítható. A havi 50 ezer forintos összeget az a nyugdíjas kaphatja, aki gyermekét legalább húsz éven otthon gondozta, ezalatt legalább egy évig emelt szintű vagy kiemelt ápolási díjat kapott. A támogatást az öregségi nyugdíj ügyében illetékes általános hatáskörű nyugdíjmegállapító szervnél, a járási hivatalnál kell igényelni. 
    
A rászoruló idős személyek részére nyújtott időskorúak járadékának jövedelemhatára, valamint a normatív közgyógyellátás jövedelemhatára is 5 százalékkal emelkedik, míg az egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás összege átlagosan 3 százalékkal. 
    
Változik a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény jogosultsági jövedelemhatára is, mely az öregségi nyugdíjminimum 130-140 százalékáról 135-145 százalékára emelkedik január 1-jétől. A jövedelemhatár emelés eredményeként még több szociálisan rászoruló gyermek válik jogosulttá a kedvezményre - írták. 

MTI

A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ