Cover
Belföld
Megfenyegették Bencsik Andrást
2017-12-3109:21
bencsik andrás, népszavazás, sajtóklub
Megfenyegették Bencsik Andrást, aki népszavazást kezdeményezett Gyurcsány Ferenc szavazati jogáról. A Demokrata főszerkesztője Facebook oldalán írt arról, hogy a Nemzeti Választási Iroda befogadta az indítványát. Az újságíró azért nyújtotta be kérdését, mert görbe tükröt szeretne tartani Gyurcsány Ferenc elé, hogy láthatóvá váljon a politikus határon túli magyarok ellen folytatott kampányának képtelensége. A publicistának ezután nyílt levélben, az interneten, névtelenül ígértek verést.
Bencsik András szerint a legnagyobb probléma az, hogy a DK a nemzet széthúzására játszik, az összefogás helyett, ezért tette fel a következő kérdést:
Egyetért-e Ön azzal, hogy ne szavazhasson az, aki Magyarország miniszterelnökeként a magyar állampolgárokat megverette, a határon túli magyarok ellen buzdított, és nem viselte ennek következményét?
A kérdést a Nemzeti Választási iroda befogadta és feltette a honlapjára az érvényes népszavazási kezdeményezések közé. A kérdésről a Nemzeti Választási Bizottság dönt. Bencsik András szerint a Bizottság elutasítja majd a kérdést, azért mert alkotmányellenes, mivel bárkit is kirekeszteni a választásból a hatályos jogszabályok szerint nem szabad. "Bár azt hiszem, ezt rengetegen támogatnák" - tette hozzá a Demokrata főszerkesztője.

A témáról bővebben a hétfői Sajtóklubban lesz szó.
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ